Túl sokat spóroltak, a miskolci önkormányzatnak is kötbért kell fizetnie az MVM-nek

gazdaság
2023 január 16., 05:13
comments 9

Nemcsak a szegedi, de a miskolci távhőcégnek is kötbért kéne fizetnie az állami MVM-nek, mert a tavalyi év utolsó hónapjaiban kevesebb földgázt használtak, mint amennyit lekötöttek. Az RTL Klub Híradójának beszámolója szerint az eddigi enyhe tél mellett az is számíthatott, hogy az önkormányzatok számos megtakarítási lépést vezettek be, és éppen ez volt az, amit a kormány is elvárt a településektől, hiszen az állami rezsitámogatás feltétele éppen a spórolás volt.

Ennek ellenére a túl sikeres kötbér sokba kerülhet az önkormányzatoknak: a miskolci távhőcégnek például két hónap után több mint 160 millió forintnyi kötbért kell fizetnie. Az RTL beszámolt arról is, hogy megrendelt, de nem elfogyasztott gázra korábban is szabtak ki kötbért, csakhogy az a teljes fűtési szezonra vonatkozott, tavaly ősszel viszont havi elszámolást vezettek be.

Szeged alpolgármestere, Kovács Tamás szerint így nem lehet tervezni: például ha februárban hideg idő lesz, akkor túlvételezésbe kerülnek majd, mert nem tudják felhasználni azt az energiát, amit decemberben megtakarítottak.

A csatorna kereste a kormányt is, de a kötbérrel kapcsolatban nem kaptak választ, csupán annyit közöltek, hogy Szeged mekkora rezsitámogatást kapott.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.