Sztrájkra szervezkednek az egészségügyi szakdolgozók

belföld
2023 január 21., 17:41
comments 6

Zártkörű megbeszélést tartottak csütörtökön az egészségügyi szakdolgozók, hogy megvitassák az egészségügyben történt változásokat és a bérkérdést, írja a 24.hu, amely úgy értesült, hogy a szakdolgozók tiltakozó akcióra készülnek és sztrájtárgyalást kezdeményeznek, mert egy decemberben kiadott rendelet alapján nem januártól, hanem csak júliustól kapnak kapnak béremelést. Ráadásul azt is csak két lépcsőben, úgy, hogy a második részletet 2024 márciusában kapnák csak meg.

Az egészségügyi szakdolgozók 2015. július 1-i demonstrációja a Szent István körúton
photo_camera Az egészségügyi szakdolgozók 2015. július 1-i demonstrációja a Szent István körúton

Ez már csak azért is felháborodást váltott ki, mert így a béremelés éves szinten csupán 10-12 százalék, vagyis a húsz százalék feletti infláció mellett a béreik emeléssel együtt is veszíteni fognak az értékükből.

Az egészségügyi szakdolgozók sztrájkja nagyon súlyos helyzetet idézhet elő a magyar egészségügyben, mivel már most több helyen olyan kevesen vannak, hogy alig lehet biztosítani a minimális szolgáltatást, írja a 24.hu.

Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke szerint szervezetük akkor áll bele bármilyen tiltakozó akcióba, ha ahoz tagjaik legalább tíz százaléka előzetesen csatlakozik. A tiltakozásuknak tbb formája is lehet, a legenyhébb esetben közös szimbólum - jelvény, karszalag, ruha - viselésével fejeznék ki tiltakozásukat, de ha van rá hajlandóság a tagságban, akkor felmondásuk letétbe helyezésével vagy az önként vállalt túlmunka felmondásával is tiltakozhatnak még a sztrájk előtt.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.