Rácz András: Virtuális Sztálingrád

háború
2023 január 24., 05:05
comments 11

Az orosz–ukrán háborúban 2023 elejének talán legfontosabb – és a médiában leginkább látható – eseménye a Szoledar kisvárosért folytatott küzdelem volt, ami mostanra legnagyobb részben orosz győzelemmel zárult. Jelen elemzés lezárása idején az ukrán erők a városka nyugati peremén néhány háztömböt még tartottak, de a település legnagyobb része felett elvesztették az ellenőrzést. Az ütközet azzal együtt is szolgál érdekes tanulságokkal, hogy a valós stratégiai jelentősége, mint lentebb látni fogjuk, igencsak korlátozott.

Elsősorban olyan szempontból releváns a Szoledarért folytatott ütközet, hogy Oroszország milyen módon próbálja befolyásolni a háborúval kapcsolatos percepciókat mind belföldön, mind az Ukrajnát támogató nyugat-európai országokban.

Szoledar, az átlagos kisváros

A háború előtt Szoledar egy teljesen átlagos, mintegy tízezer fős ukrán kisváros volt. A viszonyítás végett ez körülbelül Budakalásznak vagy Edelénynek felel meg. Hasonló a települések mérete is: Szoledar körülbelül 12 négyzetkilométer nagyságú, ahogy Budakalász 15.

Szoledar legfontosabb jellegzetessége az itteni óriási sóbánya: az Artemszil vállalat által 2022 tavaszáig működtetett bánya Európa legnagyobb ilyen létesítménye volt: Ukrajna sótermelésének 95%-a innen származott, és bőven jutott belőle exportra is. Az Artemszil bánya akkora, hogy a létesítményben akad terem, amiben egy hőlégballont is fel lehet fújni, de rendeztek itt futballmérkőzést is. A bányában rendszeresen voltak földalatti koncertek, míg a már nem használt részeiben tüdőbetegeket kezeltek.

photo_camera A szoledari sóbánya koncertterme Fotó: Wikipedia

A só annyira meghatározó a település életében, hogy innen származik a neve is: a Szoledar oroszul a szol (só – ukránul szil) és a dar (ajándék) szavakból származik, a város neve tehát tulajdonképpen „a só ajándéka”. Ukrajnában nem ritkák a hasonló településnevek: a zaporizzsjai atomerőmű mellett a dolgozók számára felhúzott kisváros Enerhodar, tehát „az energia ajándéka”, de a Donbaszban akad Vuhledar városka is, ami az ottani szénbányáról kapta a nevét.

Szoledartól nyugatra fut egy kulcsfontosságú vasútvonal. A várostól 1-2 kilométerre északnyugatra van egy Szil nevű, tehát egyszerűen csak „só” jelentésű vasúti megálló és kereszteződés, ide érkeztek a szoledari iparvágányokról a sóval megrakott vagonok, és innen haladtak tovább Ukrajna többi része felé.

Szil település bár formailag önálló, valójában Szoledar elővárosa, így jelölik a térképek is. A hovatartozása – tehát az a kérdés, hogy Szoledar része-e, vagy sem – okozza a fő bizonytalanságot annak kapcsán, hogy teljesen elfoglalták-e már az orosz erők a várost, vagy sem.

Szoledar katonai fontossága

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.