Gyengülő forintot vár a kormány az átírt költségvetésben

gazdaság
2023 január 25., 06:33
comments 3

Néhány napja benyújtották a parlamentnek a költségvetést, amit a kormány már úgyis elfogadott egy rendelettel, az mfor.hu pedig átnézte a benyújtott 2023-as büdzsét, és arra jutott: ahhoz, hogy a törvénytervezetben szereplő inflációs célok teljesüljenek, kedvező külső körülményekre lenne szükség, többek között alacsonyabb energiaárakra.

Az elemzés szerint az északi-tengeri Brent olaj kapcsán jóval alacsonyabb várható árfolyam áll a költségvetésitörvény-tervben, mint amekkorával a nyáron számoltak, hiszen az eredeti 94 dollár helyett immár csak 79 dollárral kalkulálnak. Ez egyébként némileg optimistább, mint az MNB Inflációs jelentésében szereplő 84 dolláros érték.

Persze, ha azt nézzük, hogy forintban mennyire jönne ki az előrejelzés alapján egy hordó olaj, akkor már jóval kisebb lenne a differencia, hiszen a dollár árfolyamát is aktualizálták, és immár jóval gyengébb forintra alapoz a kormány: 410,8-as érték szerepel az átírt költségvetésben, míg előtte 346-os kurzussal számoltak

- írja az mfor.hu gazdasági szakportál.

A 400 feletti érték sokkal reálisabbnak tűnik a lap szerint, mint a korábbi prognózis, az viszont érdekes, hogy a kormány paritás alatti eurót vizionált. Szerintük ugyanis az uniós pénz árfolyama átlagosan 408,8 forint lehet.

Varga Mihály
photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Ezzel szemben például a jegybank szerint az euró lesz az erősebb, az inflációs jelentésben ők a forint árfolyamára nem adnak értéket (ami talán összefüggésben van azzal az általuk mindig emlegetett üzenettel, hogy nincs árfolyamcéljuk), az euró-dollárra viszont 1,05-öt prognosztizálnak. Az inflációs célok szempontjából természetesen az lenne az ideális, ha a magyar fizetőeszköz stabil maradna, és ahogy most is áll, a 400-as szint erős oldalán lenne tartósan.

A cikk szerint számos tényező hathat a forintgyengülés irányába, így a magyar gazdaság körüli bizonytalanságok mellett az EU-s pénzek továbbra is kérdéses megérkezése, de az is, hogy várhatóan rontják majd hazánk besorolását a hitelminősítők. A nyáron várhatóan lefelé induló inflációra reagálva a jegybank fokozatosan csökkentheti az irányadónak számító egynapos jegybanki betétek jelenleg 18 százalékos kamatát, hogy az összeérjen a 13 százalékos alapkamattal. Ez viszont megint csak a forint gyengülésével járhat.

Így a 15 százalékos infláció és a közel 409 forintos euróárfolyam nem biztos, hogy egyszerre meg tud valósulni. Számos elemző tette közzé az év elején az aktuális prognózisát, és ezekből az derül ki, hogy hasonló (nagyjából 410 forint körüli) euróárfolyammal számolnak, ugyanakkor az éves átlagos infláció kapcsán a kormány által számítottnál magasabb, 18 százalékos pénzromlást várnak - írta az mfor.hu.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.