Halnevelő tóba hajtott az elkötött kocsival egy 16 éves lány

bűnügy
2023 január 25., 08:56

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 17 éves lány ellen, aki elkötött egy parkoló autót, majd egy tóba hajtott vele.

A vádirat szerint 2022-ben egy májusi estén az akkor 16 éves lány a szécsényi bányató mellett beült egy nyitott autóba, amelyben a slusszkulcs is benne maradt. Elindult a gépkocsival, majd egy kanyarban elvesztette a jármű felett az uralmat, és az útról lehaladva egy halnevelő tóba hajtott.

Az ügyészség jármű önkényes elvételének vétsége miatt nyújtott be vádiratot a büntetlen fiatalkorúval szemben, melyben próbára bocsátás és a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alkalmazására, valamint arra tett indítványt, hogy a közel 60 ezer forint összegű bűnügyi költséget is a vádlott fizesse meg.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.