Lemondták a Pantera koncertjeit, amiért a frontember évekkel ezelőtt egy náci karlendítés mellett azt kiáltotta: White power

külföld
2023 január 27., 07:12

A Pantera közelgő turnéjának három koncertjét is törölték a héten, a Guardian azt írja, úgy tűnik, egy 2016-os eset miatt, amikor az együttes frontembere, Phil Anselmo egy náci karlendítés mellett azt kiabálta koncertjén: „White power”, vagyis fehér hatalom.

photo_camera Fotó: EYEPIX/NurPhoto via AFP

A Németországban lemondott koncertek szervezői a Pantera fellépéseinek törlését azzal magyarázták, hogy „a döntés a művészekkel, partnereinkkel és a fesztivál rajongóival folytatott intenzív beszélgetések miatt született”. Egy másik lemondott koncert szervezője szintén nem indokolta meg konkrétan, hogy miért nem lép fel a fesztiválon a Pantera, csak annyit írt, hogy a már eladott jegyek árát visszatérítik.

A Guardian megkereste a Pantera sajtósát, ahonnan azt a magyarázatot kapták, hogy Anselmo „2016-ban került kereszttűzbe”, amikor lefilmezték, hogy a koncertet egy náci karlendítéssel és a „white power” felkiáltással fejezi be. Anselmo később azt állította, csak a koncerten felszolgált fehérborral viccelődött, illetve úgy fogalmazott: „aki ismer engem, tudja, hogy nem hiszek semmi ilyesmiben”.