Navracsics: Szeretnénk oldani a Budapest-központúságot

Budapest
2023 január 27., 10:21

A következő években alapvető változások zajlanak Magyarországon a területfejlesztési politikában, csökkentenék a Budapest-központúságot, a régiókat jobban bevonnák a döntések előkészítésébe és végrehajtásába – erről beszélt Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter pénteken az alsópetényi Prónay-kastélyban tartott eseményen az MTI beszámolója szerint.

„Országos szinten együttműködik a kormány a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK), de különösen fontos, hogy a megyei, helyi szereplők fokozottan vegyenek részt a döntéselőkészítésben, a döntéshozatalban, ezt követően a végrehajtásban” – mondta Navracsics, majd minimálisan kifejtette, mi a probléma szerint a Budapest-központúsággal.

„Szeretnénk oldani azt a Budapest-központúságot, amely nemcsak a településszerkezeti vagy a közlekedésszervezési adottságokból adódik, hanem mindeddig a fejlesztéspolitika sajátossága is volt, amelynek jegyében Budapesten születnek a döntések, sőt Budapesten születnek a tervek is, viszonylag kis nyitottsággal arra, hogy a Budapesten kívüli világ mit gondol, mire van szüksége és hogyan lehetne egyes fejlesztéseket hatékonyabban végrehajtani.” Navracsics ezeken felül elmondta, hogy az észak-kelet-magyarországi gazdaságfejlesztési zóna hat vármegyéje kereskedelmi és iparkamarájának vezetőjével kötött stratégiai partnerségi megállapodásával „szorosabbra fűzik a gazdasági együttműködést, összefogva a tudásbázist a területfejlesztési politikához”.

Szerinte „hatékonyabb, eredményesebb lehet a fejlesztéspolitika, ha partnerként együtt tudunk működni, ennek eredménye megjelenhet abban is, hogy az európai uniós források a legjobban hasznosuljanak a következő időszakban”.