Kovács Zoltán végre rendesen helyre tette Brüsszelt

POLITIKA
2023 január 28., 08:34
comments 12

Az Erasmus-ügy, illetve a megoldásának folyamata azt mutatja, hogy az Európai Bizottság a testület különböző szintjeivel való diskurzusban semmilyen formális elemet nem tart be - ezt Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára mondta a Mandiner Reakció podcastjában, és erről az MTI is beszámolt.

Az állami hírügynökség híradása szerint a műsorban az elmúlt heti brüsszeli fejleményekről volt szó, amikor is Navracsics Tibor uniós forrásokért felelős miniszter kiment „rendezni” az Erasmus-ügyet az illetékes uniós biztosokkal, és „egy óra alatt” sikerült a kérdéses pontokat tisztázni.

Az államtitkár azt mondta, ha az ügyben lett volna normális kapcsolatfelvétel, és pontosan elmondták volna, hogy az egyébként általánosan megfogalmazott következtetések és pénzvisszatartás feltételeiként miről kellene megállapodni, akkor a magyar kormány nem zárkózott volna ettől el. A magyar szándék mindig is nyilvánvaló volt - mondta Kovács Zoltán.

Kifejtette: az elmúlt nagyjából egy év, illetve Navracsics Tibor mandátuma arról szólt, hogy azt mondta, elég a jelszavakból, térjünk rá, hogy pontosan melyik jogszabállyal van gond. Az államtitkár két ügyet említett, eszerint tágabb értelemben volt arról szó, hogy az alapítványok közbeszerzési gyakorlatát hozzá kell igazítani az európai elvárásokhoz. „Nyitottak voltunk, és meg is történt” - mondta, és másodikként az összeférhetetlenségi szabályokat érintő változtatást említette.

Arról, hogy ez kutatási programokat érinti, biztos nem volt szó, mondta Kovács Zoltán, ez megfogalmazása szerint egyébként is teljes öngól. Úgy véli, hosszú évek nehéz munkájába telik felépíteni azokat az együttműködési kereteket, amelyekben az akadémiai szabadság keretei között az intézmények működnek. Ilyen rosszhiszemű értelmezése a dolgoknak konkrét, hosszú távon helyreállítható károkat okoz, amiért felelősséget is kell vállalni - mondta. „Ezért fogunk is lépéseket tenni, mert ezt nem lehet szó nélkül hagyni”.

Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár 2022 április 3-án
photo_camera Kovács Zoltán 2022 áprilisában, a Fidesz eredményváró eseményén. Fotó: Szász Zsófi / 444

A mi legnagyobb bajunk az unió két intézménye - a bizottság és a parlament - magatartásával, az, hogy hiába van rögzítve a szerződésben a tagállami kompetenciák és az intézményes kompetenciák közötti választóvonal, újabb és újabb kísérletek vannak arra, hogy megfoghatatlan jogállamisági kritériumot használva olyan területekre mennek be, ahol semmi keresnivalójuk. Ilyen a média, a kultúra területe, most a felsőoktatás, ilyen volt az egészségügy, és a migráció is. Én nem mellesleg a bizottság részéről, konkrét károkozás politikai szándékát is feltételezem - mondta.

Az államtitkár szerint kell jogi lépéseket tenni, ha ez a helyzet villámgyorsan nem oldódik meg. Az egyetemek önmagukban is eljárhatnak, és a kormánynak szintén van feladata ezzel, illetve a minisztériumnak, amely az EU-s ügyeket viszi, és még büntetőjogi szempontok is lehetnek, itt a hitelrontást említette. Hogy milyen lépés lesz, ez a következő napokban-hetekben kiderül.

Kovács Zoltán szerint amikor Brüsszel mesterséges és nem ellenőrizhető, nem objektív, nem betartható kritériumokat állít, akkor nem pusztán kettős mércéről van szó, hanem szétverik az európai egységet, hiszen meginog a hozzá való viszony.
Azok a kijelentések, amelyeket európai parlamenti képviselők, egyes vizsgálóbizottságok vezetői, néhány biztos időnként megengednek maguknak Magyarországgal kapcsolatban, valójában megkérdőjelezik a magyar demokratikus választások eredményét és a magyar kormány legitimációját - vetette fel.

Nem a kormánynak okoz problémát és kárt az, hogy hosszú évek munkáját, invesztícióját teszi tönkre, amikor diákok külföldi tapasztalatszerzését akadályozza meg, hanem a magyar embereknek - mondta Kovács Zoltán.
Arra a kérdésre, hogy van-e felelőssége a magyar kormánynak abban, hogy bizonyos ügyekben elfajult a kommunikáció, és kell-e változtatni a stíluson vagy az állásponton, kijelentette: felelősségük elsősorban a magyar választópolgárok felé van.

Véleménye szerint az elmúlt 12 évben teljesen konzisztens volt a kormányzat politikája. „Egy dologgal nem lehet minket vádolni: hogy ne mondtuk volna meg előre, hogy bizonyos kérdésekben mi a magyar álláspont”.

Amikor az utcai plakátkampányokban, nemzeti konzultációkban megkérdeztük a választók véleményét arról, hogy mit gondolnak, megmondtuk előre, hogy így lesz - mondta.
Magyarország 2024 júliusától az unió soros elnöke lesz. Kovács Zoltán elmondása szerint ez jó lehetőség, hogy egy ország a folyamatban lévő ügyek menedzselésében megmutassa magát, prioritásokat tudjon kialakítani, és közben a saját politikai felfogását is közvetítse. A stratégiai kérdésekben jó alkalom lesz arra, hogy megmutassuk, hogy miben gondolkodunk másként és hogyan - mondta az államtitkár, bár a politikai hangsúlyok ismertetését még korainak nevezte. Magyarországnak az újonnan felálló Európai Parlament, az új bizottság, illetve a tanács élén bekövetkező változások között egyfajta híd szerepet kell majd valószínűleg betöltenie, és országimázs szempontból is megmutathatja magát.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.