Mulasztást állapítottak meg az újpesti Aranyhíd gyerekotthonnal kapcsolatos vizsgálatok

bűnügy
2023 február 01., 19:35

Az ágazati belső vizsgálat és az önkormányzati belső ellenőrzés is megállapította a mulasztás tényét az újpesti Aranyhíd Gyermekek Átmeneti Otthonában történtekkel kapcsolatban, a szociális intézmény igazgatója nyilvánvalóan felelőssége teljes tudatában döntött a szakmai vezető rendkívüli felmentéséről – közölte a IV. kerületi önkormányzat.

Nem cselekedtek azonnal

Azt írják, december 11-én feltételezett abúzus történt az otthonban élő egyik kislánnyal. Erről a kislány anyja és az akkor ügyeletes gyerekgondozó haladéktalanul tájékoztatta az intézmény szakmai vezetőjét, ugyanakkor az értesítés napján az esetben érdemi lépés nem történt.

A vezető elmulasztotta, hogy szabályszerűen, a protokollnak megfelelően azonnal eljárjon az ügyben, például értesítse a nyomozóhatóságot, vagy az ilyenkor mindenképpen szükséges szakszerű egészségügyi ellátást biztosítsa a gyereknek, vagyis értesítse a mentőket – írták.

Már októbertől tarthatott

A nyomozóhatóságot december 12-én délután értesítették, míg orvosi ellátást 22-én kértek. Felmerült annak gyanúja is, hogy a kislánnyal szembeni szexuális abúzus már jóval korábban, akár 2022 októberétől is elfordulhatott.

Az intézmény szakmai vezetője csak december 22-én, az eset felmerülése után 11 nappal, az ő személyes felelősségét is érintő belső vizsgálat elrendelése utáni napon kísérelte meg elvégeztetni a gyerek nőgyógyászati vizsgálatát.

A kerületi rendőrkapitányság hivatalból rendelt el nyomozást még a bejelentés napján kiskorú gyerek veszélyeztetése bűntett alapos gyanúja miatt.

Egyértelmű a mulasztás

Újpest polgármestere január 10-én belső, önkormányzati vizsgálatot rendelt el az ügyben. Az önkormányzat független belső ellenőre által készített dokumentum egyértelműen alátámasztja a mulasztást: „az észlelői és vezetői feladatok nem kerültek teljes körűen végrehajtásra, teljesítésre, a gyermek jogai sérültek, a Módszertan javaslatai, előírásai nem kerültek teljes körűen betartásra”.

Kirúgták a szakmai vezetőt

Ezután az önkormányzat szociális intézményének vezetője nyilvánvalóan felelőssége teljes tudatában, minden körülményt mérlegelve döntött úgy, hogy a szakmai vezető munkaviszonyát rendkívüli felmentéssel megszünteti.

Kitértek arra is, hogy az intézmény dolgozóinak fele és három, az intézményben dolgozó és ezért közvetlen információkkal rendelkező önkormányzati biztonsági őr aláírással vállalva levélben kérte az önkormányzatot: ne hagyja, hogy rajtuk torolják meg azt, hogy nem hunytak szemet „a kislányt ért vélelmezett bűncselekmény elbagatellizálása felett”.

Van egy laptop

A kerület közölte azt is, hogy azóta egy közérdekű bejelentő jegyzőkönyvben nevét vállalva mondta el és állította azt önkormányzat jegyzőjének, hogy az eset kiderülése után azzal kapcsolatba hozható fájlokat, dokumentumokat töröltek az intézmény használatában lévő laptopról. Ezt a laptopot a jegyző őrzi, és ha szükséges, a nyomozóhatóság rendelkezésére tudja bocsátani. A jegyzőkönyvet a jegyző hivatalból továbbította a rendőrkapitányságra.

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.