Éhségsztrájkba kezdett a bebörtönzött ellenzéki iráni filmrendező, Dzsafar Panahi

külföld
2023 február 02., 08:19

A tavaly júliusban bebörtönzött filmrendező feleségének és fiának írt levelében az iráni igazságügyi hatóságok és biztonsági erők „törvénytelen és embertelen” fellépésével indokolta, hogy éhségsztrájkba kezd, illetve hogy gyógyszereket sem fogad el.

Dzsafar Panahi felesége egy iráni ellenzéki híroldalnak azt mondta, férje az ügyvédjével sem találkozhat.

A rendezőt tavaly júliusban szállították a Teherán melletti Evin börtönbe, hogy folytassa a 2010-ben kiszabott, de akkor két hónap után felfüggesztett hatéves börtönbüntetés letöltését.

Poszter Jafar Panahiról a 2023-as Berlinálén
photo_camera Fotó: JOHANNES EISELE/AFP

Panahi az egyik legtöbb díjjal elismert iráni filmrendező. 2015-ben Taxi Teherán című drámájával elnyerte a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Arany Medve-díját, 2018-ban pedig a Cannes-i Filmfesztiválon a Három nő című filmjének forgatókönyvéért kapott díjat.

Az iszlám köztársaságban tavaly szeptemberben robbantak ki országos tüntetések egy 22 éves kurd nő, Mahsza Amini halálát követően, akit az iráni erkölcsrendészet vett őrizetbe, mert nem az előírásoknak megfelelően viselte a kötelező muszlim kendőt. Amini fogva tartása alatt halt meg, és szemtanúk szerint a hatóságok bántalmazták. A kormányellenes felhangokkal kísért tüntetéshullámmal összefüggésben Iránban többeket halálra ítéltek. (MTI)