Hackertámadás térdeltette le az olasz internethálózatot

külföld
2023 február 05., 18:19
comments 6

A nemzeti kiberbiztonságért felelős ügynökség (Acn) közlése szerint vasárnap "tömeges" támadás érte az olaszországi internethálózatokat, emiatt az reggel óta akadozik.

Az Acn szóvivője közölte, hogy több tucatnyi hálózatban már kár is keletkezett, vagy ilyen veszélynek van kitéve.

Az ügynökség arra kérte a használókat, hogy minél előbb változtassák meg a különböző oldalakhoz tartozó jelszavaikat.

Elsőként a legnagyobb országos szolgáltató, a Tim internetes hálózata tűnt el. A legtöbb jelzés a nagyvárosokból érkezett, az északi Milánótól a szicíliai Palermóig: először a vezetékes hálózat állt le, majd a mobilhálózat is rosszul működött.

A Tim kezdetben kizárta a hackertámadást, és "nemzetközi hálózati" problémákra hivatkozott. A postarendőrség is tagadta a hackertámadást, az Acn azonban megerősítette ennek tényét, és vírus terjedéséről beszélt a hazai hálózatban.

Stefano Epifani, a digitális fenntarthatóságért felelős alapítvány elnöke a RaiNews24 televízió-csatornának elmondta, hogy az internetes hálózatoknak csak mintegy harminc százaléka működőképes. Hozzátette, hogy reméli hétfőre sikerül megoldani a problémát. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.