Adócsalás miatt emelnek vádat egy kelet-magyarországi milliárdos ellen

bűnügy
2023 február 06., 09:43
comments 22

Vádemelést javasol a NAV egy kelet-magyarországi élelmiszerlánc- és szállodatulajdonos, valamint ügyvédje ellen. A gyanú szerint a vállalkozó két év alatt 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel vállalkozásaiból, ami után nem fizetett adót.

A több élelmiszer-áruház és egy hajdúszoboszlói négycsillagos wellnesshotel tulajdonosa 2017-ben és 2018-ban 7,4 milliárd forint osztalékot vett fel több gazdasági társaságtól. Ügyvédje segítségével az Egyesült Arab Emírségekben szerzett letelepedési engedélyt, hivatalos lakcímet, valamint arab és ciprusi fedővállalkozások alapításában is közreműködött, hogy megússza az 1,1 milliárd forint személyi jövedelemadó befizetését Magyarországon.

A nyomozás kiderítette, hogy a vállalkozó külföldi életvitele csak álca, valójában itthon él, Magyarországról irányítja üzleteit. A vizsgálat szerint a nyolcszáz munkavállalót foglalkoztató milliárdos üzletember dolgozóinak fizetését 2014 és 2018 között számos esetben feketén egészítette ki, hogy így csökkentse a fizetendő közterheket, ebben pedig a közvetlen irányítása alatt álló cégcsoport ügyvezetői is részt vettek.

A pénzmosással és költségvetési csalással gyanúsított vállalkozót balatoni villájában fogták el a NAV nyomozói. A költségvetést ért kár ingatlanok zárolásával és önkéntes befizetéssel teljes egészében megtérült. Akkor a 24.hu arról írt, hogy K. Ferencről lehet szó, aki a CBA Kereskedelmi Kft.-ben is tulajdonos volt, valamint érdekeltségébe tartozik a hajdúszoboszlói négycsillagos Délibáb Hotel is.

A vállalkozó vadászházában tartott házkutatáson több doboz engedély nélküli éles lőszer és mintegy ezer liter, tisztázatlan eredetű gyümölcspálinka is előkerült. (MTI)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.