Felmondott négy tanár, mert úgy érzik, hiába tiltakoznak, nem foglalkoznak a problémáikkal

oktatás
2023 február 06., 19:48
comments 6

Az RTL Híradónak beszélt négy tanár, akik felmondtak, miután közülük hárman 2 hónapon át vettek részt polgári engedetlenségi akciókban.

A Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai és diákjai tiltakoznak a tankerület épületénél december 2-án.
photo_camera A Karinthy Frigyes Gimnázium tanárai és diákjai tiltakoznak a tankerület épületénél december 2-án. Illusztráció: Németh Dániel/444

Mező Csaba, Weszely Kinga, Chikán Katalin és Imre Szilvia azt mondja, másokat ennél kevesebbért is kirúgtak, őket mégsem. Azért mondanak fel, mert úgy érzik, hiába tiltakoznak, nem foglalkoznak a problémáikkal.

Weszely Kinga – aki 23 éve van a pályán – azt mondja, a több mint 100 meg nem tartott óra után még csak figyelmeztetést sem kapott az iskolát fenntartó Külső-Pesti Tankerületi Központtól, pedig másokat korábban ennek a töredékéért is kirúgták.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint év végéig 200 tanár mondhat fel hasonló okból. (RTL)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.