Letartóztattak két férfit egy indianai tinilány 1975-ös megölése miatt

bűnügy
2023 február 08., 19:08

Kedden két férfit vádoltak meg Indiana államban egy 17 éves lány megölésével, az eset 1975 óta megoldatlan volt - közölték a helyi hatóságok. A 67 éves Fred Bandy Jr-t és a 65 éves John Wayne Lehmant hétfőn tartóztatták le, miután korábbi tanúk szerint a két férfinek köze lehetett a lány meggyilkolásához, és a DNS elemzés az egyik gyanúsítottat az ügyhöz kapcsolta.

„A tudomány végül megadta nekünk a szükséges bizonyítékot, ami jelentős szerepet játszott a vádemelésben” - mondta Kevin Smith, az Indianai állami rendőrség rendőrkapitánya.

link Forrás

A 17 éves Laurel Jean Mitchell 1975. augusztusában tűnt el, miután a munkahelyéről, egy egyházi táborból este hazaindult. A testét másnap, a tábortól kb. 27 kilométerre találták meg az Elkhart folyóban, egy molónák. A halálát fulladás okozta, de a halottkém szerint a testén talált nyomok arra utaltak, hogy küzdött az életéért.

Az egyik nyomozó 2019-ben beszélt egy tanúval, akiknek a két férfi egy bulin bevallotta, hogy ők ölték meg a lányt. Végül a lány ruháján talált DNS-mintát sikerült azonosítani. Az indítékról a rendőrség egyelőre nem mondott semmit. (NBC News)

Kommentek

Közösségünk messze túlnyomó többségének jószándéka és minden moderációs igyekezetünk ellenére cikkeink alatt időről-időre a kollégáinkat durván sértő, bántó megjegyzések jelentek meg.
Hosszas mérlegelés és a lehetőségeink alapos vizsgálata után úgy döntöttünk, hogy a jövőben a közösségépítés más útjait támogatjuk, és a cikkek alatti kommentelés lehetőségét megszüntetjük. Közösség és Belső kör csomaggal rendelkező előfizetőinket továbbra is várjuk zárt Facebook csoportunkba, a Közértbe, ahol hozzászólhatnak a cikkeinkhez, és kérdezhetnek a szerzőinktől is.