Hiába vonja vissza a kormány az idegen ügynökös törvényeket, csütörtök este is utcára mentek az emberek Grúziában

külföld
2023 március 09., 18:35

Tbilisziben, Batumiban és Kutaisziben csütörtök este is utcai demonstrációk zajlanak annak ellenére, hogy a kormányzó pártok a nap folyamán bejelentették, visszavonják az idegen ügynökökről és a külföldi befolyásról szóló törvénytervezeteket. A Grúziai Álom, a legnagyobb kormánypárt vezetése közölte, a társadalmi rend megőrzése érdekében állnak el a jogszabályok elfogadásától, ám ez a jelek szerint egyelőre nem volt elég.

Tbilisziben ismét sok ezres tömeg van a parlament előtti téren, amely gyakorlatilag megtelt. Ezen a helyszínen szerdáról csütörtökre virradóra is összecsapások voltak a tüntetők és a rohamrendőrök között.

photo_camera Tüntetők a tbiliszi parlament előtti téren, 2023. március 9-én Fotó: VANO SHLAMOV/AFP

A Newsgeorgia.ge összefoglaója szerint a tüntetők úgymond nem hisznek a hatalomnak, és követelik, hogy a tervezetek visszavonásával kapcsolatban minden szükséges procedúrát azonnal folytassanak le. Egyúttal elvárják, hogy az elmúlt napok tömegmegmozdulásain őrizetbe vett embereket kivétel nélkül engedjék szabadon. A grúz belügy adatai szerint összesen 133 személyről lehet szó.

A belügyminisztérium csütörtök este azt közölte, egyvalaki kivételével mindenkit elengedtek, bár közülük többeket megbírságoltak a hatóságokkal szembeni ellenszegülés miatt. Az említett kivételt azzal vádolják, hogy megtámadta a rendőröket, ez bűncselekménynek minősül, és 4-7 éves börtönnel sújtható.

A lapok szerint ezzel mindazonáltal őrizetbe vett tüntető is van, akikkel csütörtök estig még nem tudták felvenni a kapcsolatot a hozzátartozóik.