Netanjahu szerint Izrael liberális demokrácia, és az is marad

külföld
2023 március 16., 17:25

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön Berlinben tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral. A megbeszélés utáni sajtótájékoztatóján Netanjahu azt mondta, hogy eddigi közel 16 éves kormányzását és jövőbeli terveit is az Izrael további „liberalizálásáért" folytatott törekvés jellemzi.

Példaként azt hozta, hogy pártjának az LMBTQ-közösséghez tartozó tagjai is vannak, miközben a kisebbség jogaiért is folyamatosan kiállnak.

Benjamin Netanjahu
photo_camera Benjamin Netanjahu Fotó: ABDULHAMID HOSBAS/Anadolu Agency via AFP

Az izraeli kormányfőt sokat bírált igazságügyi reformjáról is megkérdezték. Netanjahu szerint az izraeli igazságszolgáltatás független, bár „egyesek szerint túl nagy hatalma van". Ez pedig nincs rendjén, mert a függetlenség nem jelenthet „túlhatalmat". Az izraeli kormány emiatt döntött a reform mellett, hogy biztosítsa a hatalmi ágak egyensúlyát.

Olaf Scholz ugyanakkor elmondta, hogy a német kormány aggodalommal szemléli az igazságügyi reformot. A kancellár emellett reméli, hogy Jichák Hercog izraeli államfő kompromisszumos javaslatának ügyében „még nem mondták ki az utolsó szót".

Az izraeli kormány terveiről és az igazságügyi reformról Bede Márton írt oldalunkra hosszú elemzést. (via MTI)

Kiemelt videóink