Életnagyságú festményt, mini Tádzs Mahalt és hasonló ajándékokat felejtett el bevallani Trump

külföld
2023 március 18., 13:00

Donald Trump több mint negyedmillió dollár értékű ajándékot "felejtett el" bevallani az illetékes hatóságnak, amiket külföldi delegációktól kapott még elnökként. A volt elnök olyan értéktárgyakról nem számolt be hivatalosan, mint

  • az életnagyságú portréról, amit El Slavador elnökétől kapott,
  • golfütőkről, amiket Abe Sinzó japán miniszterelnök küldött,
  • egy 24 ezer dollárt, vagyis mai árfolyamon közel 9 millió forintot érő tőrt Szaúd-Arábiából
  • és a Tádzs Mahal makettjét, amit egy indiai delegáció hozott.
photo_camera Trump, talán a japán kormányfőtől kapott ütővel. Fotó: WIN MCNAMEE/Getty Images via AFP

Összesen úgy száz értéktárgyról van szó. Az amerikai törvények szerint ha az elnök 480 dollárnál, azaz körülbelül 180 ezer forintnál drágább ajándékot kap, arról legalább értesítenie kell a külügyminisztériumot. Ahogy viszont egy kongresszusi vizsgálathoz készült riport megállapította, Trump jóval kevesebb ajándékot vallott be, mint elődei, a tárgyak nagy részéről, például az életnagyságú portréról pedig azt se tudja senki, hogy hol van. Pedig a San Salvador-i amerikai nagykövet annak idején még állami segítséget is kért, hogy a festményt eljuttassák az elnökhöz.

Trump szóvivője szerint a kérdéses tárgyak egy részét az elnök a hivatalba lépése előtt vagy után kapta, így nem szegett törvényt azzal, hogy ezekről nem szólt. (Guardian)