Miért nem zárt be egyetlen jó hely sem Budapesten?

gasztronómia
2023 március 18., 16:08
Egy ősrégi kép a New York Kávéházból
photo_camera Egy ősrégi kép a New York Kávéházból Fotó: ROSINE MAZIN/Photononstop via AFP

Aggódva adtuk ki 2022 októberében 444 jó hely Budapesten kalauzunkat. Annyira aggódva, hogy majdnem 2023 tavaszára toltuk a kiadását. Attól féltünk ugyanis, hogy a könyv hónapokon belül teljesen elavulhat, ha a benne szereplő vendéglátóhelyek a vágtató infláció és az elszabaduló rezsiárak harapófogójában egymás után zárnak be 2022 telén.

Nem csak mi aggódtunk ezen. Volt olyan iparági szakember, aki tavaly augusztusban azt jósolta, hogy az éttermek 30-50 százaléka bezárhat a következő hónapokban, és a szállodák jövőjével kapcsolatban sem volt sokkal optimistább.

Most, amikor 2023 márciusában már kezdődik a tavasz, elővettük az ugyan tavaly októberben boltokba kerülő, de valójában hónapokkal korábban megírt kalauzunkat, és felmértük, hogy az abban szereplő pontosan 172 vendéglátóhelyből hány érte meg a tavaszt. Lecsekkoltuk az éttermeket, a kávézókat, a cukrászdákat, a pékségeket, a reggelizőhelyeket, a kis kocsmákat és a nagy szórakozóhelyeket, majd mérleget vontunk.

Az eredmény: 172/0.

A 2022-es kalauzunkban szereplő valamennyi vendéglátóhely túlélte az apokaliptikusnak ígért telet. Néhány szabadtéri sörkert még nem nyitott meg, de semmi jele nincs annak, hogy ne futnának neki a 2023-as szezonnak, valamint a Flashback nevű szórakozóhelynek valószínűleg 2023 március az utolsó hónapja, de külvárosi technoklubok egyébként sem tartanak örökké. A lényegen ez nem változtat: a jó budapesti helyek mind megérték 2023 tavaszát.

Magyarország nem csak Budapestből áll, és Budapesten sokkal több vendéglátóhely van az általunk ajánlott 172-nél. Ezeket nem ellenőriztük végig, de az utóbbi fél évben semmilyen jele nem volt annak, hogy bárhol, bármilyen típusú vendéglátóhelyek tömegesen zárnának be. Természetesen voltak helyek, ahol lehúzták a rolót, de ez ebben a szektorban megszokott jelenség. Budapesten akkor is rendszeresen fuccsoltak be éttermek és kocsmák, amikor nem volt se háború, se kétszámjegyű infláció.

Nem csak a vendéglátóiparban alakultak jobban a dolgok, mint ahogy azt 2022 nyarán sokan gondolták. Hogy nem fagyott meg Európa orosz gáz nélkül? című márciusi cikkünkből kiderül, hogy az enyhe tél mellett a meglepően gyors és fájdalommentes leválás az orosz gázról segített a legtöbbet. Ezek a makroszintű fejlemények nyilván pozitív hatással voltak a budapesti vendéglátóipar túlélési esélyeire is, de ahhoz, hogy 172 jó budapesti hely talpon maradjon, ennél többre volt szükség.

Az okokról, további kilátásokról négy budapesti vendéglátóipari vállalkozóval beszélgettem.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már tagja vagy a Körnek? Itt tudsz belépni.