A holland kormány megtiltja a köztisztviselőknek, hogy a munkahelyi eszközökön TikTokot használjanak

TECH
2023 március 21., 21:00

A holland kormány hamarosan megtiltja köztisztviselőinek, hogy a kínai ByteDance tulajdonában álló TikTok alkalmazást munkahelyi elektronikus eszközeiken használják, annak érdekében, hogy kiküszöböljék a kémkedés esetleges kockázatát - közölte Alexandra van Huffelen, a holland igazságügyi minisztérium digitalizációért felelős államititkára kedden Hágában.

photo_camera Fotó: Jonathan Raa/NurPhoto via AFP

A Dutch News hírportál beszámolója szerint Alexandra van Huffelen elmondta, hogy az állami alkalmazásban levő mintegy 140 ezer köztisztviselő által használt munkahelyi telefonokat úgy fogják beállítani, hogy azokra csak az előzetesen jóváhagyott alkalmazásokat lehessen telepíteni. A „kémkedésre érzékeny alkalmazások” többé nem futhatnak a munkahelyi eszközökön. Elmondása szerint a lépés a holland nemzetbiztonsági szolgálat (AIVD) ajánlásait követi, amelyekben arra figyelmeztettek, hogy „egyre nagyobb a kémkedés kockázata olyan országokból, amelyek kiberprogramjai Hollandiát és érdekeit célozzák”. Ilyen ország például Oroszország, Kína, Irán és Észak-Korea - mondta az államtitkár.

Március közepén a belga kormány is megtiltotta munkatársai számára a TikTok használatát a vállalati eszközökön és a mobileszköz-szolgáltatásába bevont személyes eszközökön egyaránt. A brüsszeli székhelyű európai uniós intézmények a hónap elején döntöttek arról, hogy március 20-tól tilos a TikTok használata vagy telepítése a személyzeti elektronikus eszközökre, köztük mobiltelefonokra, táblagépekre vagy laptopokra. Indoklásuk szerint „kiberbiztonsági aggályok vetődtek fel a TikTok közösségi médiaplatform használatával kapcsolatban, különös tekintettel az adatvédelemre és külső szereplők általi adatgyűjtésre”.

A brit, az amerikai és a kanadai kormány szintén megtiltotta már munkavállalóinak a kínai app használatát a kormányzati eszközökön, és már a BBC is közölte munkatársaival, hogy törölniük kell a TikTokot. (MTI)