Az FBI segítségével, Amerikában fogták el egy miskolci rablás feltételezett elkövetőjét

bűnügy
2023 március 23., 10:46

A Szövetségi Nyomozó Irodával (FBI) együttműködve fogták el egy tavaly Miskolcon történt rablás egyik gyanúsítottját az Egyesült Államokban – hangzott el a bűncselekmény részleteiről tartott sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

Ismeretlenek 2022. január 23-án este, símaszkban, kezükben baseballütővel dörömböltek egy miskolci ház ajtaján, miközben azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”. Amikor bejutottak a házba, az ott lévő embert a földre nyomták, az értékeit követelték, majd a fürdőszobába zárták. Ezután átkutatták az ingatlant, és 19 ezer eurót, értékes karórákat, parfümöket vittek el több millió forint értékben.

A csütörtöki sajtótájékoztatón Bodnár Gábor alezredes, a Miskolci Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője azt mondta, a rablás után rövid időn belül azonosították a két férfit, és egyiküket sikerült elfogni, azonban a társa elmenekült, ellene nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

Ezután Boczán József, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztály célkörözési osztályvezetője beszélt, aki elmondta, hogy az FBI huszonhárom éve üzemeltet a Nemzeti Nyomozó Irodán belül közös nyomozóegységet, amelynek fő feladata a szervezett bűnözés elleni harc, egyik fontos területe pedig a körözött személyek felkutatása.

Miután a miskolci rendőröktől azt az információt kapták, hogy a körözött személy feltehetőleg az Egyesült Államokba menekült, felvették a kapcsolatot az FBI Magyarországra delegált attaséjával, és a Szövetségi Nyomozó Irodával együttműködve sikerült elfogni a körözött személyt.

Lance Rollins, az FBI helyettes jogi attaséja azt mondta, tavaly októberben kaptak információt arról, hogy a miskolci rablás miatt körözött személy Amerikában tartózkodhat. Kiderült, hogy március óta volt Amerikában, októberben pedig a férfi átlépte a vízumában meghatározott határidőt. A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot, és Budapestről együttműködve New York-i kollégáikkal azonosítani tudták, majd decemberben elfogták.

A körözött férfi az elfogása után beleegyezett abba, hogy rendőri kíséret mellett elhagyja az Egyesült Államokat, mivel ellenkező esetben a bevándorlási szabályok megsértése miatt ott is eljárás indult volna ellene. Február végén került Magyarországra.

Bodnár Gábor elmondta, hogy a férfit Miskolcra szállították, majd gyanúsítottként kihallgatták. Kezdeményezték letartóztatását a Miskolci Törvényszéken, amit a bíróság el is rendelt, így a férfi jelenleg is letartóztatásban van. (MTI)