Dél-Afrika kormánya jogi tanácsot kért, hogy le kell-e tartóztatnia Putyint, ha odautazik a BRICS-csúcstalálkozóra

külföld
2023 március 24., 17:19

Augusztusban kerülne sor a BRICS-csúcstalálkozóra a Dél-afrikai Köztársaságban Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika vezetőivel, a meghívottak közt van Vlagyimir Putyin orosz elnök is. Csakhogy a Dél-afrikai Köztársaság tagországa a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), mely egy hete nemzetközi elfogatóparancsot adott ki Putyin ellen ukrán gyerekek elhurcolása miatt, tehát Dél-Afrika hivatalosan kötelezhető lenne arra, hogy az orosz elnököt őrizetbe vegyék, amint az országba érkezik.

Vlagyimir Putyin
photo_camera Vlagyimir Putyin Fotó: RAMIL SITDIKOV/AFP

„Friss jogi véleményre várunk az ügyben – mondta Naledi Pandor nemzetközi kapcsolatokért és együttműködésért felelős miniszter pénteken a dél-afrikai közmédiának. – Aggódunk Ukrajna népéért. Szeretnénk olyan helyzetbe kerülni, hogy továbbra is együttműködhessünk mindkét országgal, és rávegyük őket a békekötésre.”

A Dél-afrikai Köztársaság hivatalosan semleges állásponton van az orosz-ukrán háborút illetően, és a Bloombergnek névtelenül nyilatkozó külügyi források szerint valószínűtlen, hogy bármilyen külföldi kormányfőt letartóztassanak. Elmondásuk szerint a kormány és a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus minden lehetőséget mérlegel annak érdekében, hogy elkerülje az ICC-elfogatóparancs végrehajtását. A dél-afrikai külügyminisztérium nem kommentálta az értesülést.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője azt közölte az Interfax hírügynökség szerint, hogy a Kreml még nem döntött arról, Putyin elutazzon-e a BRICS-csúcsra.

Dél-Afrika 2015-ben nemzetközi felháborodást váltott ki azzal, hogy az ICC-elfogatóparancs ellenére nem tartóztatták le Omar el-Basír akkori szudáni elnököt.