Majorannát és porcukrot áruló kamudrogos dílert fogott el a rendőrség a bulinegyedben

drog
2023 március 27., 07:59

Hétvégén a Budapesti Rendőr-főkapitányság összesen 93 rendőrrel tartott razziát a bulinegyedben. 607 igazoltatásból, 307 jármű ellenőrzéséből és 248 szondázásból kilenc elfogás, tizenhárom előállítás, négy biztonsági intézkedés, hat szabálysértési feljelentés, harminckét helyszíni bírság, valamint négy közigazgatási bírság született.

link Forrás

Többek között elfogták a H. Bálintot, aki kamudroggal próbálhatott tévedésbe ejteni vásárlókat a Dob utcában. Amikor igazoltatták, önként átadta a nála lévő két tasak, közel 10 gramm növényi származékot.

Azt mondta, nem kábítószert árul, csupán majoránnát, amivel hetente 2-3 alkalommal egészíti ki a megélhetését. Aztán még közel 5 gramm fehér port is találtak nála két tasakban, amiről azt mondta, hogy porcukor.A kamudrogos dílerekről korábban mi is forgattunk:

link Forrás

A budapesti férfit mintavételre előállították, majd a VII. kerületi kapitányságon csalás vétség kísérlete miatt hallgatták ki gyanúsítottként, de ekkor már nem kívánt vallomást tenni. A tasakokat lefoglalták, a tartalmuk vizsgálatára pedig a nyomozók szakértőket rendeltek ki. (police.hu)