Origo: Bahmut gyakorlatilag teljesen megsemmisült Zelenszkij miatt

külföld
2023 március 31., 13:02

„Bahmut gyakorlatilag teljesen megsemmisült Zelenszkij miatt” - közölte olvasóival képaláírásban az Origo. A háborús helyzet sajátos értelmezésére Vágó István hívta fel a figyelmet.

Rácz András a héten a 444-en arról írt, Bahmut szimbolikussá vált a háborúban. A várost 2014-ben oroszbarát szeparatisták foglalták el, majd az ukrán hadsereg visszafoglalta azt. „Attól kezdve, hogy Bahmut visszakerült ukrán ellenőrzés alá, a katonai vezetés lényegében azonnal belekezdett a város megerődítésébe, ugyanis arra számítottak, hogy az oroszok a közeljövőben újra támadást indíthatnak” - írta Rácz András. Ez végül meg is történt, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát.

photo_camera Fotó: ARIS MESSINIS/AFP

„A város a hónapokon át tartó, elkeseredett – összességében ukrán szempontból kifejezetten eredményes – védelmi harcok miatt szinte automatikusan szimbólummá, az ellenállás jelképévé vált. Bahmut védelme jóval hosszabb ideig tart, mint tavaly Mariupolé, és a kikötőváros sorsától eltérően itt még nem egyértelmű a végeredmény, zajlanak a harcok, így nem meglepő, hogy a védelem metaforikus jelentőséget kapott. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sem véletlenül ment már decemberben Bahmutba, hogy kitartásra buzdítsa a védőket. A városért folytatott küzdelem – kétségtelen hősiessége mellett – arra is alkalmas, hogy az ukrán adminisztráció fenntartsa a lakosság lelkesedését, kitartását, elszántságát” - írta Rácz András.

Az igaz, hogy az ukrán vezetésen belül vita volt arról, hogy a növekvő katonai veszteségek mellett is érdemes-e szimbolikus és politikai okokból fenntartani a város védelmét. Azt a védelmet, amit egy megszálló hadsereg támadásával szemben tartanak fenn.

Ezt a helyzetet keretezi úgy a magyar kormánymédia, hogy Zelenszkij miatt semmisült meg a város.