Síbaleset: Gwyneth Paltrowt felmentették, egy dolláros kártérítést kapott

bulvár
2023 március 31., 05:48

Kéthetes tárgyalássorozat után felmentették Gwyneth Paltrowt a 2016-os cserbenhagyásos síbaleset ügyében: az ítélet szerint nem a színésznő okozta a balesetet, ezért kártérítést kap. Paltrow ügyvédei azzal érveltek, hogy az őt perlő férfi volt a hibás a balesetért, akinek korábban több egészségügyi problémája is volt, többek között látás- és halláskárosodást is szenvedett egy sztrók miatt.

„Nagyon sajnálom őt. Úgy tűnik, nehéz élete volt. De nem én okoztam a balesetet, így nem lehetek hibás semmiért, ami később vele történt”,mondta a színésznő korábban a bíróságon, amikor azzal vádolták, hogy nem mutatott kellő együttérzést. A 76 éves Terry Sanderson azért perelte be Paltrowt, mert állítása szerint síelés közben nekiütközött, amivel súlyos sérüléseket okozott - eltört négy bordája és sérült a koponyája is -, majd segítségnyújtás nélkül otthagyta a Deer Valley Resort egyik kezdőknek ajánlott pályáján, ahol a színésznő az oktatójával volt.

Paltrow azt állította, nem ő ütközött Sandersonnak, hanem épp fordítva, a férfi ütközött neki, ezért viszontkeresetet nyújtott be, és szimbolikus, egy dolláros kártérítést követelt a férfitól - plusz az ügyvédi költségek megfizetését. A bíróságon a síelési tapasztalatairól és a sípályák szabályairól is kérdezték.

(via BBC)