Alkalmazhatatlannak tartja a TASZ a genderezéssel kiegészített panasztörvényt

POLITIKA
2023 április 18., 19:27

A parlament múlt kedden fogadta el a panasztörvény módosítását, amit sokan úgy értelmeztek, hogy ezek alapján fel lehet majd jelenteni a gyereket nevelő meleg párokat. Ahogy arról a javaslat megjelenésénél írtunk, a módosítás után azok ellen is panaszt lehet tenni az állami és önkormányzati szerveknél, akik késégbe vonják a házasság és család alkotmányjogilag elismert szerepét, vagy a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelem és gondoskodás, valamint születési nemének megfelelő önazonossághoz való jogát.

Ugyanakkor a szövegezés akkora katyvasz volt, hogy abból nem derült ki, mindez pontosan mit jelent, de nem is minősít jogellenessé semmit, csak kiemeli, hogy a 9. alkotmánymódosítás vívmányaival kapcsolatban is lehet bejelentést tenni.

Kedden a TASZ is arra jutott, hogy a törvény új elemei elsőre ijesztőek, de ezek valójában értelmezhetetlenek. „Igazi házmestertempóként bevezeti »a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdekre tekintettel benyújtható bejelentéseket«. Hogy mi is az a magyar életmód? Ez a törvényből nem derül ki. Mint ahogy az sem, hogyan is kellene alkalmazni a törvényt. Tehát tény, hogy a törvény kirekesztő és ezért elfogadhatatlan, de egyben alkalmazhatatlan is: senkinek nem kell attól tartania, hogy felelősségre fogják vonni, mert például »kétségbe vonja a házasság és a család alkotmányjogilag elismert szerepét«. Bárki bármit mond a házasságról és a családról, az továbbra is a véleménynyilvánítási jogát gyakorolja, amelyet az Alaptörvény is véd” -írja a jogvédő szervezet.

A TAsz szerint „csak rajtunk múlik, hogy bedőlünk-e a propaganda-jogalkotásnak, vagy továbbra is szabadon kifejezzük a véleményünket, és éljük tovább az életünket”.