Budapest beperli a kormányt, és nem fizet be 25 milliárd forint adót

Budapest
2023 április 19., 09:36

„A Fővárosi Önkormányzat felfüggeszti a kormány finanszírozását a következő hónapokban” - kezdte Karácsony Gergely szerda reggel a főváros intézkedési tervének bemutatását. A csomag célja, hogy Budapest elkerülje a csődöt, a mostani kilátások szerint ugyanis augusztusra akár 76 milliárd forintos költségvetési hiánya is lehet az önkormányzatnak.

Karácsony szerint a főváros meg tudja oldani azokat a válságokat, amik nem belpolitikai természetűek (covid, energiaválság), de a kormány „Budapest-ellenes politika mellett kötelezte el magát”.

photo_camera Karácsony Gergely Fotó: Németh Dániel/444

Ennek jele, hogy 2018-ban, Tarlós István idején csak 5 milliárd forint szolidaritási adót kellett befizetniük az államnak, idén viszont 58 milliárdot.

Ebből 25 milliárdot törvénytelennek tartanak, ezért nem fogják befizetni a kormánynak. Karácsony szerint inkasszálni sem lehet majd, mert nem lesz pénz a főváros számláján.Azért éppen 25 milliárd forintot tartanak vissza, mert a főváros ennyivel többet fizet be jelenleg a költségvetésbe, mint amennyi állami támogatást kap. Az önkormányzat közigazgatási bíróságra megy, abban a reményben, hogy megállapítják a 25 milliárdnyi adó törvénytelenségét.

Karácsony arról beszélt, hogy a következő időszakban ki fogják kérni a budapestiek véleményét, és „Budapest-párti koalíciót” akarnak építeni a fővárosi választókkal, pártállástól függetlenül. „Mondják el véleményüket arról hogy hogyan kell a kormánynak és fővárosnak együttműködnie. (...) Szeretnénk nem a budapestieket büntetni, hanem őket felsorakoztatni a kormánnyal vívott vitákat illetően.”

Amihez kell a kormány jószándéka

A főváros kezdeményezni fogja az adóhivatalnál, hogy ütemezzék át más adó- és járulékfizetési kötelezettségeiket is. Ez 5-10 milliárd forintit érint, amit nem tartanak törvénytelennek, de Karácsony szerint most nem tudják befizetni.

Karácsony azt ígérte, további „kintlévőségeket” is be fognak vasalni a kormányon. Ilyen a rezsitámogatás, amit sok más önkormányzat megkapott, a főváros viszont nem.

További hatmilliárd forint állami támogatás jár a Lánchíd felújításához, aminek a beruházás végén kell megérkeznie.

Ezenkívül a főváros 11 milliárd forintért előfinanszírozta az új trolibuszokat, amikre uniós forrást hagytak jóvá. Karácsony szeretné, ha a kormány aktívan segítene ennek a beszerzésnek az elszámolásában.

Nem újdonság, hogy felvennének 16,6 milliárd forintos fejlesztési hitelt is, de ehhez is kellene a kormány engedélye.

Amihez nem kell a kormány

A csomag másik része olyan intézkedéseket tartalmaz, amiket a főváros saját hatáskörben meg tud oldani.

  • 15 milliárd forint működési kiadást átütemeznek az utolsó negyedévre.
  • 24 milliárd forint éven belüli hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Központ, amit szeptemberben fognak visszafizetni.
  • Több fejlesztés kifizetését elhalasztják az utolsó negyedévre. Ez a Lánchidat is érintheti, de a beruházás befejezése ettől nem csúszik.

Karácsony azt mondta, azért fontos az utolsó negyedévre hagyni ezeket a kiadásokat, mert csak szeptemberben érkezik meg az iparűzési adó, azzal addig nem tudnak tervezni.