21 év börtönre ítélték azt a nőt, aki egy sajttortával próbálta megölni hasonmását

külföld
2023 április 20., 04:59

A New Yorkban élő Viktoria Nasyrova 2016 augusztusában egy szelet mérgezett sajttortát adott kozmetikusának, a rá egyáltalán nem mellékesen hasonlító Olga Tsvyknek, majd ellopta az útlevelét és a munkavállalási engedélyét.

Az ügyész „kegyetlen és számító szélhámosnak” nevezte a tárgyaláson az orosz származású Nasyrovát, akit 21 év börtönre ítéltek.

photo_camera Viktoria Nasyrova (balra) és Olga Tsvyk (jobbra) Fotó: Facebook

A tárgyaláson elhangzottak szerint Nasyrova egy doboz sajttortával ment el kozmetikusának queensi házába, ahol ő is megevett két szelet tortát, de a mérgezett szeletet Tsvyknek adta, aki aztán hányni kezdett, hallucinációi voltak és majdnem szívrohamot kapott. Az eszméletlen nőre másnap talált rá egy barátja. Tsvyket átöltöztették, fehérneműben feküdt szétszóródott tabletták között, mint aki megpróbált öngyilkos lenni. Kórházba került, de túlélte, és amikor hazatért, a nő észrevette, hogy eltűnt az ukrán útlevele, az amerikai munkavállalási engedélye, illetve az ékszerei és körülbelül 4000 dollárnyi készpénze.

Miután a két nő akkoriban erősen hasonlított egymásra, és mindketten oroszul beszéltek, Nasyrova a vád szerint gyakorlatilag el akarta lopni Tsvyk személyiségét. A sajttorta maradványaiban végül fenazepámot, egy erős nyugtatót mutattak ki. A nő a padlón is ugyanilyen hatóanyagú tablettákat szórt szét.

Egyébként nem ez volt az első eset, hogy Nasyrovát megvádolták, 2015-ben az Interpol kereste egy évvel korábbi gyilkosság miatt. Akkor azzal vádolták, hogy megölte a szomszédját és ellopta a megtakarításait. Nasyrovát, aki állítólag dominaként is dolgozott, azzal is vádolták, hogy társkereső oldalakon ismerkedett meg férfiakkal, akiket aztán bedrogozott, majd kirabolt. (BBC)