Azoknak a boltoknak kell kötelezően akciózniuk, amiknek 500 millió felett volt az árbevétele tavalyelőtt

POLITIKA
2023 április 26., 15:43

Kidolgozta a kormány az üzleteknek előírt kötelező akciózás részleteit, amiket a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közleménye szerint társadalmi egyeztetésre bocsátanak.

A rendelettervezet szerint

  • a kötelező akciózást a kereskedők 2023. június 1. és 2023. szeptember 30. között kötelesek bevezetni.
  • A kötelező akciózás a TEÁOR szerinti 4711 – Élelmiszer jellegű bolti vegyes kiskereskedelem megjelöléssel feltüntetett tevékenységet folytató azon kereskedőkre vonatkozik, amiknek az 2021-es árbevétele meghaladta az 500 millió forintot.
  • A rendelet az üzletben vagy bevásárlóközpontban folytatott kereskedelmi tevékenység mellett a csomagküldő kereskedelemre is kiterjed.
  • A kötelező akciókra heti rendszerességgel kell sort keríteni, az akciós időszak a hét csütörtöki napján 0 órától a következő hét szerdai napján 24 óráig tart.
  • A kereskedő köteles a kötelező akciózással összefüggő tájékoztatást az üzletben jól látható helyre kifüggeszteni, valamint a reklámtevékenységéhez kapcsolódóan kiadott nyomtatott termékein és online felületén feltüntetni.

Húsz akcióköteles termékkategóriát határoztak meg: baromfihús; sertés-, marhahús, egyéb húsféleségek; tej, tejföl és helyettesítői; sajt; kenyér; péksütemények; száraztészta, rizs, egyéb cereáliák; friss gyümölcs; friss zöldség; készételek, fűszerek, ételízesítők. Az akcióköteles termékkategóriákba tartozó termékekre vonatkozó tájékoztatási segédletet Agrárminisztérium honlapján teszi közzé.

Az érintett kiskereskedelmi üzleteknek valamennyi kijelölt termékkategóriából egy-egy szabadon választott terméket a kötelező akciózás előtti 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árnál legalább 10 százalékkal kell olcsóbban adniuk.A kereskedő az akciózás ideje alatt a kötelező akcióval érintett termékből köteles megfelelő mennyiséget árusítani és készleten tartani. Ezt a fogyasztóvédelmi hatóság folyamatosan ellenőrzi. Az előírások megsértése az adott esettől függően 500 ezer és 3 millió forint közötti bírságot jelenthet.

A Kormány a vásárlók érdekében az új intézkedéstől azt várja, hogy az árak csökkentésével és a versenyhelyzet fokozásával megállítható a túlárazás és a spekuláció, így már a közeljövőben tovább mérséklődhet az infláció” - írja a közlemény.