Stabil autokrácia vagy ingatag demokrácia – Törökország sorsdöntő választás előtt

interjú
2023 május 13., 05:08
  • Vasárnap parlamenti- és elnökválasztást is tartanak Törökországban.
  • Először állt össze a hatpárti ellenzék a kormánnyal szemben, de őrült ellenszélben kell küzdeniük.
  • Rekordinfláció, természeti katasztrófák, korrupció, brutális elvándorlás is sújtja az országot, mégis nehéz elképzelni, hogy az ellenzék egy esetleges győzelem után kormányozni is képes legyen.
  • A Stratégiai Védelmi Kutatóközpont elemzőjét, Pénzváltó Nikolett Törökország-szakértőt kérdeztük az esélyekről.

21 éve van hatalmon Recep Tayyip Erdoğan és az iszlamista Igazság és Fejlődés Pártja (AKP), elemzők szerint mégis most mutatkozik először reális esély arra, hogy az ellenzék felülkerekedjen a kormánykoalíción. Mitől lesz az idei választás más mint az eddigiek?

2002-ben az AKP a megszerezhető szavazatok 34 százalékát söpörte be, amivel a török választási rendszer sajátosságának köszönhetően a parlamenti helyek 66 százaléka lett az övék. Két párt jutott be akkor a parlamentbe: Erdoğanék mellett a Köztársasági Néppárt (CHP) szerzett mandátumokat.

Ez a tömbösödés azóta szép lassan szétmállott: ma az akkorihoz képest nagyon színes a paletta, de az új pártok is jellemzően a két nagy néppártból váltak ki. Egykori alapítókról is szó van: Erdoğan egykori pénzügyminisztere, Ali Babacan, a progresszív DEVA párt élén indul harcba, de a volt miniszterelnök és külügyminiszter Ahmet Davutoğlunak is már új pártja van. Nem csak az AKP-ból léptek ki politikusok, de a koalícióban kormányzó szélsőjobboldali MHP-ből, a Nemzeti Cselekvés Pártjából is. Az így létrejött nacionalista-kemalista İyi párt már szintén az ellenzéki együttműködés része.

Ez adja a választás igazi újdonságát: az ellenzék többé-kevésbé összeállt a kormánnyal szemben. És bár ezek a pártok nagyon eltérő profillal rendelkeznek, egy közös jelölt, a CHP-t vezető Kemal Kılıçdaroğlu mögött felsorakozva próbálják majd meg legyőzni az AKP koalícióját.

Változott valami a választási rendszerben is, ami indokolja ezt a fajta szétaprózódást?

A 10 százalékos parlamentbe jutási küszöböt tavaly szállította le a kormánytöbbség 7 százalékra. Az egyik oka ennek az lehetett, hogy a szakadás után lecsökkent az AKP-val koalícióban kormányzó MHP népszerűsége, és kérdésessé vált, vajon meg tudja-e ugrani a 10 százalékos küszöböt. Erdoğan abban is bízhatott, hogy a leszállított küszöb mellett a kisebb ellenzéki pártok motiváltabbak lesznek a külön indulásban. Ez nem jött be.

Mi dönti el az idei választást? A rekordmagas infláció? A stabilitás iránti vágy? Az ellenzék összeállása? A földrengés fájdalmas utóélete?

Egyelőre tényleg csak annyi biztos, hogy nagyon szoros lesz a verseny. Minden felmérést ezt mutatja. Nagyon valószínű persze, hogy az említettek közül az inflációnak lesz a legnagyobb jelentősége akkor, amikor a törökök behúzzák az ikszeket, de más fontos tényezőkre is érdemes figyelni.

Fontos látni például, hogy Erdoğan támogatottsága az elmúlt húsz évben soha nem haladta meg az 51-52 százalékot. Kívülről gyakran úgy tűnik, mintha az elnöknek megdönthetetlen és ellenállhatatlan támogatottsága lenne - de nem volt ez igaz idáig sem.

Az elmúlt választások során rendre nőtt az elégedetlenek száma - a most elmélyülő gazdasági válsággal pedig ez a tendencia tovább folytatódik. A hivatalos adatok szerint tavaly 80 százalék körül volt az infláció, de független elemzők konszenzusa szerint igazából három számjegyű volt a növekedés. Ezt mindenki saját bőrén és pénztárcáján érzi.

Pénzváltó Nikolett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont szakértője
photo_camera Pénzváltó Nikolett, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont szakértője Fotó: Németh Dániel/444

Erdoğan döntő befolyást gyakorol a török jegybankra és unorthodox pénzpolitikát követel meg annak vezetőitől. Mennyire kötik össze az inflációt az ő kormányzásával illetve mennyire képes az elnök külső körülményekkel magyarázni ugyanezt?

Hiába a közgazdasági konszenzus, Erdoğan kitart elképzelései mellett: négy jegybanki vezetőt fogyasztott el az elmúlt években, akik mind kamatot szeretettek volna emelni. Egyesek szerint az elnököt valamiféle gazdasági meggyőződés fűti, de gyakori vélemény, hogy a hozzá lojális pénzügyi partnereinek kíván kedvezni azzal, amikor engedi őket olcsón hitelhez jutni.

Az viszont biztos, hogy az infláció miatt a többség az AKP politikáját okolja, ami azért is érdekes helyzet, mert az ország rossz gazdasági helyzete annak idején fontos tényező volt az AKP első győzelmében. Akkor Erdoğanék azzal szilárdították meg népszerűségüket, hogy talpra állították a romokban heverő török gazdaságot. Közben persze rendszeresen hallani olyan érveléseket, hogy a nemzetközi kamatlobbi vagy az Egyesült Államok húzódik meg egy-egy negatív gazdasági trend mögött.

De nem egyedül az infláció dönti majd el a választást. Az elnöki rendszer támogatottsága például soha nem volt magas, így az az ígéret, hogy az ellenzék helyreállítaná a demokratikus intézményrendszert, és fékeket, ellensúlyokat helyeznének el a közjogi rendszerben, sok ellenzéki választó számára vonzóan hangzik.

A több mint 50 ezer áldozatot követelő februári földrengés utóélete számos ponton láthatóvá tette a török államigazgatás hiányosságait: kártyavárként omlottak össze a hatóságok által könnyen engedélyezett épületek, a mentési munkálatok lassan és elégtelenül zajlottak, az intézményrendszer látványosan csődöt mondott. Ez a trauma mekkora hatást gyakorolhat a választás végkimenetelére?

A földrengés megítélése inkább illeszkedik a hagyományos török pártpolitikai logikába, mint akár az infláció: aki támogatja a kormányt, többnyire elégedett a reakciókkal és a mentőalakulatok munkájával, és az építési vállalkozókat teszi felelőssé az összeomlott épületek miatt, míg az ellenzékiek ebbe is a hatalom hibáit látják bele.

Az ígérgetésnek ez is terepe lett: az AKP több százezer új lakás építését lengette be; ami nyilván összefügg azzal, hogy a katasztrófa ilyen kevéssel a választások előtt következett be. Annál is inkább, mert vannak becslések, amik szerint a károk helyreállításának költségei elérhetik akár a 100 milliárd dollárt is.

A pártpolitikai logika mentén ítélik meg a választók a korábbi amnesztia-törvényeket is, amik engedélyezték a most összeomlott épületek használatba vételét. Ezek a jogszabályok a maguk idejében több millió állampolgár lakhatását rendezték, ami persze nem menti fel a felelősség alól a kormányt, de azért jelzi, milyen érzékeny és bonyolult politikai kérdésnek számít ez Törökországban.

Mennyiben volt más ez a kampány az előzőekhez képest?

Annyiban mindenképp, hogy az AKP-kampány most elsősorban az eredményekre, és kevésbé az ellenzék gyenge pontjaira fókuszált. Amikor 2015-ben nem lett meg a többsége a kormánypártnak a választás első fordulójában, Erdoğan jobbra fordult: beavatkoztak Szíriában, felerősödött a terrorizmus elleni harc, előtérbe került az a retorika, ami egyszerre külső és belső ellenségek ellen is igyekezett megvédeni az országot. Az erő politikáját követték. Mostanra mintha az AKP vezetői is megérezték volna, hogy a török emberek belefáradtak az állandó háborúzásba és ellenségkeresésbe.

A járvány, a háború és az infláció épp eléggé fáj az embereknek, és belefásultak a folyamatos hadakozásba is. Igyekeznek a sikerekre és a jövőre koncentrálni. Ingyen földgázt ígértek a népnek, 45 százalékos fizetésemelést a közalkalmazottaknak. Erdoğan mindent átad, amit fizikailag lehetséges: az elmúlt hetekben avattak már gyorsvasutat, átadták az első török atomerőművet, hadiipari fejlesztéseket mutattak be, újabb kőolaj-lelőhelyek felfedezését is bejelentették. Belengették még azt is, hogy ha a népakarat ebbe az irányba tart, készek visszaépíteni néhány demokratikus intézményt is.

De még így is az erő és a megbékélés hangulata ütközik majd össze. Az AKP stabilitást hirdet, stratégiai autonómiáról beszél, és az egykori birodalmi nagyságot igyekszik feleleveníteni, míg az ellenzék toleranciát, a közjogi rendszer helyreállítását, egy nyugatosabb és békülékenyebb, inkluzívabb politikai kultúrát ígér. Kılıçdaroğlu nemrég egy azóta több mint 110 millió megtekintésnél járó videóban nyilvánosan felvállalta, hogy az alevi vallási irányzat követője.

Kemal Kilicdaroglu, a hatpárti ellenzék jelöltje, a Köztársasági Néppárt vezetője
photo_camera Kemal Kilicdaroglu, a hatpárti ellenzék jelöltje, a Köztársasági Néppárt vezetője Fotó: Utku Ucrak/Anadolu Agency via AFP

Mennyire téma a háború a kampányban? A nyugati nagyhatalmak, úgy is mint ellenségkép, mennyire élesen jelennek meg a kampányban?

Erdoğan és kormánya politikai értelemben inkább profitált a háborús helyzetből, mint veszített: a kormány megkerülhetetlen geopolitikai tényezőként tüntette fel az országot a közvélemény előtt; egy olyan Törökországot rajzolt fel a kampányban, amely mindkét fél irányába érdemi kapcsolatokkal rendelkezik és a közös nevezőket keresi. A legtöbbet hivatkozott példa erre az isztambuli gabona- és műtrágya-kereskedelemről szóló tavalyi megállapodás volt, amit a két háborúban álló fél és az ENSZ elöljárói közösen írtak alá.

Nem is annyira a nyugatellenesség az, ami megjelenik a kampányban, – a törökök többsége az ukránokat támogatja a háborúban – sokkal inkább az Egyesült Államokkal szembeni ellenérzések.

A választók meghatározó hányada Amerikát látja felelősnek a kialakult helyzet miatt. Ezeknek az ellenérzéseknek persze hosszú története van a török társadalomban, a hidegháborúig is vissza lehet kanyarodni, ha a gyökereit keressük, de a 2003-as iraki beavatkozás is mély nyomokat hagyott a törökökben.

A kurdok illetve a kurd függetlenség amerikai támogatása mindmáig nagyon érzékeny kérdés a török politikában, ahogy a kormány a 2016-os katonai puccskísérlet mögött is amerikai érdekeket vélt felfedezni. A puccskísérlet szellemi atyjaként emlegetett muszlim hitszónok Fethullah Gülen jelenleg is az Egyesült Államokban él.

Hogy jelenik meg a kurdkérdés a kampányban?

A kurdbarát Népek Demokratikus Pártjával (HDP) szemben jelenleg is zajlik egy eljárás, konkrétan be akarják tiltani a pártot, ezért a HDP-sek nem is saját nevük és logójuk, hanem a Zöld Baloldal cégére alatt indulnak el a választáson. A zöldek viszont nem tagjai a hatpárti koalíciónak, aminek több oka is van - ezek közül az egyik a szélsőjobboldali İyi párt jelenléte. Erdoğanék az elmúlt években komoly erőfeszítéseket tettek, hogy összemossák a HDP-t a PKK-val, a Kurdisztáni Munkáspárttal és azon keresztül a terrorizmussal.

Az egyik narratíva, amit az AKP ennek mentén igyekszik erősíteni, az az összellenzék együttműködése a szélsőségesekkel és terroristákkal - bár itt fontos leszögezni, hogy a terrorizmus állandó témája a török politikai vitáknak, és a török kormány sokkal tágabban értelmezi ezt a fogalmat, mint azt Európában szokás.

Amikor a kormány a PKK-ról vagy Gülenről beszél, visszatérően terrorizmust emleget, onnét pedig csak egy lépés, hogy a nyugati nagyhatalmakat, és főleg az Egyesült Államokat is terrorállamként emlegessék. Ez az érv került elő többek közt Svédország NATO-csatlakozásával összefüggésben is. A belügyminiszter, Süleyman Soylu nyilatkozta épp pár napja, hogy az amerikaiak és a Nyugat próbálja befolyásolni a választásokat. És hiába békésebb a kampány hangneme mint volt legutóbb, ezek az érvek azért előkerülnek a viták során.

Erdogan hívei egy isztanbuli kampánygyűlésen 2023 március 29-én
photo_camera Erdogan hívei egy isztanbuli kampánygyűlésen 2023 március 29-én Fotó: ARIF HUDAVERDI YAMAN/Anadolu Agency via AFP

Mennyi szó esik a szíriai menekültekről?

Szíria ügyében az ellenzék azzal kampányolt, hogy ki kell békülni Bassár el-Aszad szíriai elnökkel, mert így rendezni lehetne a szíriai menekültek ügyét. Törökországban él a legtöbb menekült a világon, köztük 3,6 millió regisztrált szíriai, akiknek a sorsa állandó témája a politikai vitáknak. Különösen igaz ez most, amikor a lakosság pénzügyi nehézségekkel küzd; nő az idegenellenesség, és egyre többen vitatják a menekültek hozzáférését az ingyenes oktatáshoz és egészségügyhöz. Az ellenzék beleállt ebbe harcba és nemes egyszerűséggel kitoloncolná ezeket az embereket. A kormány idáig békésebb hangot ütött meg, önkéntes alapon és más motivációs módszerekkel - többek közt szíriai építkezések finanszírozása útján - igyekezne rendezni a helyzetet. De most már Erdoğan is arról beszél, hogy politikailag közeledni kell el-Aszadhoz, azért is, hogy kifogja a szelet az ellenzék vitorlájából.

Egyszerre rendeznek parlamenti- és elnökválasztást Törökországban. Van ennek a politikai jelentősége az eredmény szempontjából?

A két nagy tömörülés vezetője mellett eredetileg két kevésbé esélyes induló is megmérette volna magát. Muharrem İnce, a Haza Párt elnökének jó szereplése miatt könnyen elképzelhetőnek tűnt, hogy sem Erdoğan, sem Kılıçdaroğlu nem szerzi meg egyből a győzelemhez szükséges 50 százaléknyi plusz 1 szavazatot az első körben. Ebben az esetben második fordulóra kerül sor. İnce viszont az utolsó napokban visszalépett, és ez megint újrarendezi a helyzetet.

A parlamenti választás szinte biztosan az AKP győzelmét hozza majd - feltehetően valahol 30 és 40 százalék közti szavazataránnyal. És ha második fordulóra kerül sor, az AKP könnyebben kampányolhat majd azzal, hogy náluk a parlamenti többség, és az ország kormányozhatósága érdekében érdemesebb Erdoğanra szavazni.

Az Erdoğant megelőző időszakban nagyon sok ingatag koalíciót élt meg Törökország. Az elmúlt száz évet, ha vesszük, átlagosan másfél évig tudott hatalmon maradni egy-egy kormány. A török társadalomnak nagy tapasztalata van a gyenge, széttartó koalíciós kormányokról. Nem látszik, hogyan tudna egy ennyire széles koalíció egyben maradni, pláne érdemi kormányzati tapasztalat híján. Erdoğan könnyebben érvel majd a stabilitás mellett.

Másik oldalról ott vannak fiatalok százezrei, akiknek elegük van ebből a rendszerből: sokan közülük egész életüket az AKP rendszerében töltötték, és végignézték, ahogy generációk hagyják el Törökországot és vándorolnak nyugat felé egy jobb élet reményében. Nem véletlen, hogy a fiatalok és a diplomások körében inkább az ellenzék számít népszerűnek.

Közismert, hogy nagyon egyoldalú a török nyilvánosság: mekkora tere maradt egyáltalán az ellenzéknek? Változott ez valamennyit az elmúlt években?

A Reporters Without Borders értékelése szerint a média majdnem 90 százaléka kormánypárti kézben van. Vannak az ellenzéknek fórumai, de az elmúlt években a Gülenhez sorolt médiumok döntő részét felszámolták - többnyire terrorizmus vádjával. Nehéz úgy előretörni, hogy a török büntető törvénykönyv szerint az is büntethető, ha valaki az elnököt kritizálja. Erdoğan hatalomfelfogása olyan, hogy mivel abszolút többséggel választották meg, aki őt kritizálja, az a választópolgárok többségét kritizálja és büntetést érdemel. Az elmúlt évben több ilyen eljárás indult tweetek, bejegyzések és mémek miatt is.

Erdogan túlélők gyűrűjében Diyarbakirban 2023. február 11-én
photo_camera Erdogan túlélők gyűrűjében Diyarbakirban 2023. február 11-én Fotó: ILYAS AKENGIN/AFP

Elgondolható egyáltalán, hogy Erdoğan veszít, majd békésen átnyújtja a hatalmat Kılıçdaroğlunak és a CHP-nek? Mire lehet számítani, ha az AKP veszít?

A választásnak van egy fontos szimbolikus tétje: az idei év a török köztársaság megalapításának 100. évfordulója, évek óta készül erre a centenáriumra a kormány, szinte elgondolhatatlannak látszik olykor, hogy ilyen ünnepi díszletek közt veszítsen.

Látszólag ideálisak a körülmények ahhoz, hogy az ellenzék végre győzzön: nyugatos jelölt, összellenzéki összefogás, demokratikus üzenetek, magas infláció, megroppant kormányzati támogatottság. De a nemzetközi közvélemény kicsit mégis wishful thinking-szerű állapotba ringatja magát, amikor ennyire bízik az ellenzéki győzelemben.

Nincs kizárva az ellenzéki győzelem, de a pálya lejt: a választási bizottság és a bíróságok is a kormány befolyása alatt állnak, a média szintén, az ellenzék aggódik is a választások tisztasága miatt.

Már a 2017-es népszavazás eredménye is vitatott volt, miután a választási bizottság úgy döntött, elfogadnak nem lepecsételt szavazólapokat is. Ez akkor 2,5 millió szavazatot is érinthetett, és hasonlótól most is többen tartanak. A földrengés sújtotta régiókat közel 3 millióan hagyták el, de mindössze 133 ezren regisztráltak át magukat más településre szavazni – az ellenzék félelme, hogy ez is ad lehetőséget visszaélésekre.

Ha a választási bizottság kihirdeti az ellenzék győzelmét, szerintem át fogják adni a hatalmat. A kérdés inkább az, hogy hirdet-e ilyen eredményt a bizottság. Azt is érdemes észben tartani, hogy az ellenzék választási győzelme nem jelent automatikusan működő kormányt. Előfordulhat például, hogy nem tud többségi kormány alakulni, vagy más okból írnak ki új, előrehozott választásokat, mint 2015-ben volt, és kezdődik az egész elölről.

Mit jelentene a világpolitikában, ha az AKP mégis elbukná a hatalmat?

Törökország egy különleges geopolitikai, geostratégiai elhelyezkedésű ország, ez teszi fontossá a nemzetközi politikában. Európa szempontjából kulcsfontosságú tranzitország, másik oldalról pedig ütköző- vagy szigetelő állam.

A török ellenzék győzelme esetén nyugatosabb külpolitikát ígér, be is jelentették, hogy Svédország NATO-csatlakozását támogatnák. De 180 fokos fordulatot tőlük sem várhatunk a török külpolitikában ebben az esetben sem: a mozgástér határai többé-kevésbé ki vannak jelölve.

Törökországnak nagy szerepe van az energiakereskedelemben és a tömeges illegális migráció feltartóztatásában. Ez egy 85 milliós ország, amelyik nem pusztán NATO-tag, de a szövetség második legnagyobb létszámú fegyveres erejével rendelkezik; stabilitása a tágabb térség stabilitásának kulcsa is.

Nem csoda, hogy ha létezik eshetőség, amit minden világpolitikai szereplő szeretne elkerülni, az egy belső zűrzavarba süllyedt, instabil Törökország.