A nyomkövetős polgármester hatalma a tét a gyömrői választáson

belföld
2023 május 21., 05:02

Három gyömrői választókerületben tartanak időközi választást vasárnap.

A tét óriási. A várost egy kisebb megszakítással 2002 óta vezető Gyenes Levente elveszítheti többségét a képviselő-testületben. Ő az a polgármester, akit újra és újra megválasztanak a Budapesthez közeli agglomerációs településen, noha több büntetőeljárás is volt vele szemben.

Márciusban engedték ki féléves előzetes letartóztatás után, a gyanú szerint ugyanis Gyenes tagja lehet egy biztonsági őröket foglalkoztató számlagyáros bűnszervezetnek, ami több mint másfél milliárd forintnyi adót csalt el. A testületi üléseket a mai napig nyomkövetővel a lábán kénytelen vezetni. Név nélkül ugyan, de az ő elfogását mutatjt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szeptemberben közzétett videója. Karórákat, sok-sok eurót és forintot, valamint egy szép nagy házat látni a felvételeken másfél milliárd forint értékben.Vasárnap kiderül, mindez mennyire sokkolta a már edzett gyömrői közvéleményt.

link Forrás

Ha a Jó Itt Élni (JIÉ) jelöltjei - ez a neve Gyenes szervezetének - mind a három választókerületet elveszítik, akkor Gyenes kénytelen kisebbségben vezetni a várost.

Egyértelműbbek lennének az esélyek, ha a JIÉ-nek csak egy ellenfele lenne, azonban két ellenzéki tömörülés is indít jelöltet mindhárom választókerületben: a Mi Hazánk és a Hajnal Egyesület Gyömrőért (HEGY), sőt, a 7-es választókerületben még egy független jelölt is elindul.

Nemet mondott a pártokra

Gyömrő 21. századi története Gyenes Levente története is. Egy 13 ezres, frissen várossá avatott település élére választották meg először 2002-ben, mára 23 ezres, szétterülő, igazi agglomerációs várossá terebélyesedett. Mind közül az első volt a legszorosabb választás, az egyetlen, amikor nem kétharmados többséggel vagy afölött nyert, de így is több mint 20 százalékpontot vert a második helyezettre.

Gyenes Levente azzal az ígéretével robbant be a helyi közéletbe, hogy félre kell tenni a kisstílű pártpolitikai csatározásokat, egyáltalán nem kellenek pártok, a gyömrőiek vegyék a sorsukat saját kezükbe. 2002-t írtunk, Gyömrő leköszönő polgármestere a botrányoktól terhelt Független Kisgazdapárt színeiben vezette a várost. Az embereknek tetszett Gyenes ígérete, aki egy addig nem túl sikeres civilszervezet, a Gyömrő 2000 Kör jelöltjeként lett polgármester. (A Gyömrő 2000 és Gyenes útjai a 2010-es években elváltak, a 2019-es választáson már a Fideszssel állított közös jelölteket. A mostani időközi választásokon nem indulnak.)

Szerencsés és tehetséges

Gyenes sokat adott a külcsínre, az országban akkor még talán sehol nem volt olyan szép színes önkormányzati újság , mint itt, unalmas lakossági fórumok helyett a piactéren felállított sátorban tartott utcafórumokat, a helyi tévét nem lehetett úgy kinyitni, hogy ne ő szólt volna benne. Ellenfelei is elismerik, hogy sok pénzt tett abba, hogy sikeres városvezető legyen, ráadásul szerencséje is volt.

A rendszerváltás utáni elődei idején megtörténtek a föld alatti fejlesztések, a csatornázás, a víz- és gázvezeték lefektetése, neki a jóval látványosabb, föld fölöttiek jutottak. Lebetonozta az összes utcát, felújította a Gyömrői Tófürdőt, a helyi intézményeket. De szerencséje volt abban is, hogy hatalma kiteljesedésének éveire esnek az uniós források is.

photo_camera A Gyenes idejében épült gyömrői városháza Fotó: Bankó Gábor/444

A botrányok sem ingatták meg

Gyenes akkor tett szert országos hírnévre, amikor 2014-ben botrányos fotók jelentek meg róla a Blikkben: egy meztelen nő testéről szívott fel fehér port. Választói nem fordultak el tőle sőt, szimpátiatüntetésen álltak ki mellette. Ekkor már nagyban zajlott egy nyomozás ellene adócsalás és magánokirathamisítás miatt, végül két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. Érdemes végignézni, milyen arányban választották polgármesterré Gyenest, a fotós vagy az adócsalási ügye egyáltalán nem látszott meg az eredményeken:

  • 2002 - 2354 szavazat, 44,87 százalék,
  • 2006 - 3896 szavazat, 65,41 százalék,
  • 2010 - 4306 szavazat, 73,81 százalék,
  • 2014 - 3942 szavazat, 69,54 százalék
  • 2019 - 5345 szavazat, 67,31 százalék.

A mostani lesz az első (három) választás Gyömrőn azóta, hogy újra meggyanúsították.

photo_camera A polgármester jelöltje a 8. választókerületben Fotó: Bankó Gábor/444

Sokak szerint a mostani időközi választásokat, hatalmának megingását Gyenes annak köszönheti, hogy olyan mamelukokkal vette körül magát, akik képtelenek voltak jó döntéseket hozni, amikor a polgármester le volt tartóztatva. Azokban a hónapokban történt, hogy a Mi Hazánk bejelentette: a városvezetés fehérjefeldolgozó üzemet akar létesíteni Gyömrőn. A polgármester többsége összeomlott, miután távozott az a három képviselő, akiknek a helyére most vasárnapra írtak ki időközi választást.

Gyenes malmára hajtják a vizet?

Felmerül a kérdés: ha a Mi Hazánk és a Hajnal Egyesület Gyömrőért is abban érdekelt, hogy a polgármester veszítse el a többségét, akkor miért nem egyeztek meg abban, hogy csak az egyikük indul a három választókerületben?

Kisberk Szabolcs, a Mi Hazánk sajtófőnöke maga is Gyömrőn lakik, mi több, indul is az egyik választókerületben, az ötösben. Egyébként régóta foglalkozik a város ügyeivel, 2014-ben, amikor a Hír TV munkatársa volt és a szexfotókról forgatott, ki is plakátolták őt és kollégáját azzal a szöveggel, hogy „városunk ellenségei”. Gyenes Levente polgármester, amikor írásban válaszolt kérdéseinkre, külön ki is emelte a hozzá fűződő, immár kilenc éve tartó ellentmondásos viszonyát.

Kisberknek nem lett volna különösebb kifogása az esetleges visszalépésekről való tárgyalások ellen, de ebből végül nem lett semmi.

„Civilszervezetként országos politikai párttal nem akartunk együttműködést folytatni - mondta Horváth István (HEGY). - Ettől függetlenül nincs köztünk harag.” Mérlegelték, hogy a visszalépésekkel nagyobb lenne-e az esély a sorsdöntő időközi választásokon, végül arra jutottak, hogy nem feltétlenül, az átszavazás nem automatikus. Féltek, hogy kedvenc jelölt híján sok választópolgár inkább otthon marad.

photo_camera A HEGY jelöltjének molinója a 7. választókerületben Fotó: Bankó Gábor/444

Felsrófolták a tétet

Arra is kíváncsi voltam, hogy a JIÉ jelöltjei ellen indulók szerint miért olyan népszerű a polgármester. Kisberk szerint ez már nincs így. Sokakat megfélemlít, másokat anyagilag függésben tart. Horváth árnyaltabban látja. Gyenes alatt sokat fejlődött a város, de mára „őrült rohanásban” vannak, a 23 ezer lakosra nincs elég iskolai, óvodai férőhely, és hiányzik egy sor más infrastrukturális beruházás. Abszurdnak tartja például, hogy a városvezetés újabb lakóparkot akar építeni.

Horváth maga is kíváncsi a vasárnapi eredményekre, és kicsit fel is srófolja a tétjét azzal, hogy kijelentette: „Az időközi választás eredménye megmutatja, hogy a választópolgárok Gyenessel vagy nélküle képzelik-e el a jövőt. Ezt mindenkinek tudomásul kell venni, aki a 2024-es önkormányzati választásra készül.”

Gyenes akkor sem mond le, ha elveszti többségét

Gyenes Levente polgármester a három önkormányzati képviselő lemondásáról azt írta kérdésünkre, hogy fáradhatatlanul dolgoztak a Covid-járvány, majd az orosz-ukrán háború kitörése utáni gazdasági válság alatt is. Szerinte képviselőiket egyenként „levadászták”, és úgy gondolja, hogy ebben a Mi Hazánk az élen járt. „A három lemondott képviselőnk az alaptalan, méltatlan támadások sorozata után döntött úgy, hogy egy sorral hátrébb lép, sem magát, sem családját nem tesz ki a további támadásnak, lejáratásnak” - írta.

Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e úgy, hogy a meggyanúsítás miatt le kellene mondania, azt válaszolta: „Még vádemelés sem történt az ügyben, valamint a kezdetekhez képest jelentősen változott és csökkent az én szerepem és megítélésem a hatóságok részéről is.” Be akarja bizonyítani az ártatlanságát, valamint a JIÉ frakciója is támogatásáról biztosította.

És vajon lemond-e, ha a vasárnapi választás után egyik jelöltje sem nyer, vagyis elveszti többségét a képviselő-testületben? Gyenes azt írta, hogy polgármesteri megbízatása szerinte nem függ össze a testület összetételével, a négy évvel ezelőtt kapott felhatalmazással akarja vezetni a várost a 2024. júniusi választásig.