Trumpnak tudnia kellett, hogy nem rejtegethet titkos iratokat floridai otthonában

külföld
2023 május 22., 11:54

Jelentős fejlemény van Donald Trump egyik büntetőügyében. Az elnök ellen közel egy éve folyik eljárás amiatt, hogy hivatali ideje lejárta után sok más mellett több halomnyi titkos iratot is felmarkolt a Fehér Házban, hogy floridai otthonába, vagyis hát a nagyközönség előtt is nyitott Mar-a-Lagó-i golfklubjába vigye azokat.

Hogy ez mennyire volt legális, azt a büntetőeljárás dolga kideríteni. Ám az eljárás részeként a bíróság beidézett minden, Trump otthonában fellelhető titkos iratot. Az idézés után pedig Trump saját ügyvédje, Evan Corcoran feljegyzésben figyelmeztette az elnököt, hogy ezek után egyáltalán nem tarthat magánál semmilyen titkosított vagy bizalmas iratot, ezeket mind át kell adnia a bíróságnak.

Ez azonban nem történt meg. Corcoran levele alapján így akár az is felmerülhet, hogy Trump tudatosan nem tett eleget az idézésnek, vagyis akadályozta az igazságszolgáltatást, amely önmagában is bűncselekmény.

Tavaly júniusban Corcoran kb. negyven titkos iratot fedezett fel Mar-a-Lagóban, és úgy tájékoztatta az igazságügyi minisztériumot, hogy több ilyen irat már nincs a birtokon. Ez az állítása hamisnak bizonyult, az FBI később házkutatást tartott, mely során további 101 bizalmas iratot foglaltak le.

Az ügyészség azt gyanítja, hogy Trump tudatosan és szándékosan rejtegetett előlük titkos iratokat. Nyomozásukban Trump lakájára, Walt Nautára koncentrálnak, mert ő korábban azt vallotta, hogy Trump az idézés átvétele előtt és után is arra utasította, hogy pakoljon át dobozokat a raktárszobából. Az, hogy Nauta mozgatja a dobozokat, látszik a biztonsági kamerák felvételén is, amelyeket a bíróság szintén beidézett.

Corcoran most előkerült ötvenoldalas jegyzetéből az is kiderült, hogy Trumpnak és Nautának szokatlanul részletes ismeretei voltak arról, hogy Corcoran a birtok mely részein kutatna titkos iratok után, és arról is, hogy mikor kutakodna. Vagyis megvolt a lehetőségük rá, hogy eltüntessék előle a bizalmas iratokat. Corcoran a bíróságon vallott róla, hogy Nauta segítséget is ajánlott neki az iratok átnézéséhez, feljegyzéseiből pedig az is kiderült, hogy a napokig tartó kutatás során az iratok gyakran teljesen őrizetlenül maradtak.

Az ilyen ügyvédi feljegyzéseket hagyományosan védi az ügyvédi titoktartás, ám a bíróság korábban feloldotta ezek védelmét, mert azt gyanította, hogy Trump további bűncselekmények elkövetésére használhatta Corcoran tanácsait.

Ennek ellenére az ügyészségnek nehéz dolga lesz az obstrukció bizonyításával, ehhez ugyanis azt kéne minden kétséget kizáróan bizonyítaniuk, hogy Nauta Trump utasítására olyan dobozokat távolított el a raktárból, melyekről tudta, hogy a beidézett bizalmas iratokat tárolják.

Trump védői ezzel szemben azzal érvelnek, hogy az elnök tavaly nyáron csak azért nem tudta teljesíteni a bíróság idézését, mert Corcoran nem végzett elég alapos munkát. (Via The Guardian)