Amikor a pályán ünnepled a csapatod feljutását, de a másik meccsen lőnek egy gólt a 99. percben

foci
2023 május 30., 10:17

Az utolsó fordulóig ment a verseny a biztos feljutást érő helyekért a Bundesliga 2-ben, és úgy nézett ki, hogy a Hamburgnak a Sandhausen elleni idegenbeli 1-0-s győzelemmel ez össze is jön, öt év után visszatérnek az élvonalba. A szurkolók annyira biztosra vették a dolgot, hogy a lefújás után azonnal elözönlötték a pályát, pláne, hogy a rivális Heidenheim ekkor még 2-1-es hátrányban volt.

link Forrás

Csakhogy a Heidenheim közben valószínűtlen hajrába kezdett a Regenbsurg vendégeként: előbb a 93. percben egyenlítettek, majd a 99. percben a győztes gólt is megszerezték, és a 3-2-es győzelem azt jelentette, hogy elütik a Hamburgot az automatikusan feljutást érő helytől. A dráma szép lassan bontakozott ki a pályán, miközben valaki még vadul a hálót meg a kaput bontogatta, hogy hazavigyen valamilyen szuvenírt, addig mások már a fejüket fogva hitetlenkedtek.

link Forrás

A Hamburgnak még így sem úszott el végleg a feljutás, mert a Stuttgarttal osztályozót játszhatnak, de lényegesen nehezebb dolguk lesz. A Heidenheim 2014 óta szerepelt a másodosztályban, és a klub történetében először jutott fel az élvonalba.

(BBC)