Elon Musk Pekingbe ment a kínai külügyminiszterhez

külföld
2023 május 30., 18:23

Elon Muskkal egyeztetett Csin Kang kínai külügyminiszter Pekingben. A kínai külügy közleménye szerint a politikus elmondta a világ egyik leggazdagabb emberének, hogy az amerikai-kínai viszonyban kölcsönös tiszteletre lenne szükség, beszélt a békés egymás mellett élés fontosságáról és a mindkét fél számára előnyös együttműködésekről.

photo_camera Elon Musk és Csin Kang Fotó: HANDOUT/AFP

Közben Kína visszautasította azt az amerikai kezdeményezést, hogy a két ország védelmi minisztere Szingapúrban tárgyaljon egymással. A kínai külügy a Muskról szóló közleménynél jóval keményebb hangot ütött meg, amikor a meghiúsult egyeztetésről volt szó.

Felszólították az Egyesült Államokat, hogy „mutasson őszinteséget”, és teremtse meg a feltételeit annak, hogy a katonai vezetők párbeszédet folytathassanak. Ennek különösen nagy jelentősége lenne most, amikor a két ország viszonya ilyen feszült Tajvan helyzete miatt, nem beszélve a kereskedelmi konfliktusról és a kínai emberijog-sértésekről.

A kínai vezetés közben igyekszik felkelteni a külföldi befektetők érdeklődését, ezért is szimbolikus Musk pekingi látogatása. Csin Kang „piacorientált, jogalapú, nemzetközi üzleti környezetet” ígért a külügy közleménye szerint, és méltatta a kínai elektromosautó-gyártást.

Musk korábban Kínában nyitotta meg a Tesla első Amerikán kívüli gyárát, most pedig azt mondta, további terjeszkedésre készülnek. (AP)