Az Európa-liga döntőjére érkezett sevillai szurkolók elpusztították a Liszt Ferenc teret

Budapest
2023 május 31., 18:02

„A Liszt Ferenc tér elesett – írja Soproni Tamás, a VI. kerület polgármestere a hivatalos közösségi oldalán. – Az EL-döntőre érkező szurkolók egyszerűen elpusztították.”

Soproni szerint a 4000 tő virág, amit a kertészeti egyetem diákjainak tervei alapján a napokban ültettek el, halott. „Törött üvegek, hányás, szemét mindenhol, vannak ágyások, amelyek egyszerűen eltűntek a taposás következtében” – panaszolja a polgármester.

Soproni szóvá teszi, hogy „a szervezők nem kérték a segítségünket, nem fordultak hozzánk azzal, hogy megerősített rendészeti vagy köztisztasági állományt biztosítsunk ezen a napon, nem kaptunk tájékoztatást a szurkolók gyülekezőhelyéről vagy a terelés útvonaláról. Gondolom, a rendőrséggel és a fővárossal legalább egyeztettek, de egyértelmű, hogy a szervezők nem jártak el körültekintően.”

A polgármester megjegyzi, „a károkat természetesen minél hamarabb helyrehozzuk, de a számlát be fogjuk nyújtani Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek”.

photo_camera Fotó: Soproni Tamás facebook
photo_camera Fotó: Soproni Tamás facebook
photo_camera Fotó: Soproni Tamás facebook
photo_camera Fotó: Soproni Tamás facebook