Varga Judit szerint „teljesen feleslegesen" szavazott az Európai Parlament a magyar soros elnökség ellen

POLITIKA
2023 június 01., 14:27

Varga Judit szerint „teljesen feleslegesen szavaztak" az EP-képviselők a magyar kormány soros uniós elnökségét elítélő határozatról, ugyanis már zajlik az előkészítő munka, jövő héten a Tanács vezető munkatársaival tárgyalnak az állami vezetők. Az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán az Európai Parlament üres ülésterméről posztolt azzal a szöveggel, hogy

„Beszédes a látvány! Tegnap pont ennyi EP-képviselőt érdekelt a Magyarországot elítélő drámázgatás vagyis az úgynevezett parlamenti vita… Ebben kivételesen osztjuk a képviselők álláspontját".Habár Vargának sikerült elkapnia az üres üléstermet, a javaslatot beterjesztő képviselők sajtótájékoztatójáról mi is beszámoltunk aznap - és az a legkevésbé sem volt üres. A képviselők közül volt, aki „Putyin és Orbán közötti férfiszerelemről”, más teljes bojkottról beszélt, és akadt olyan képviselő is, aki szerint megkérhetik Orbánt, hogy legyen megint demokrata, de ez annyira életszerű, minta azt kérnék tőle, „hogy legyen belőle űrhajós vagy balett-táncos”.

link Forrás

Az Európai Parlament csütörtökön megszavazta a határozatot, amivel az Európai Tanácsra akar nyomást gyakorolni, hogy az akadályozza meg Magyarország soros uniós elnökségét. A plenáris ülésen a magyarországi jogállamiság helyzetéről és a befagyasztott forrásokról voksoltak a képviselők: az ötpárti határozat megkérdőjelezi, hogy Magyarország képes lesz-e hitelesen ellátni a Tanács soros elnöki tisztségét jövőre, miközben folyamatosan megsérti a szövetség alapvető értékeit.

Az igazságügyi miniszter korábban is úgy reagált a hírekre, „fel sem merült", hogy Magyarország ne töltse be a pozíciót, a Tanács főtitkárságával napi kapcsolatot tartanak, készülnek a feladatra.

Bár elvileg nincs is olyan jogi eszköz, amit az állásfoglaláson túl bevethetnének a képviselők az elnökség megakadályozására, felmerült néhány gyakorlati lehetőség, amellyel végső soron a tagállamok dönthetnének arról, végigviheti-e a magyar kormány a tisztséget - amit jelenleg Svédország, majd július 1-től a kormányválságba sodródott Spanyolország tölt be.