Bakteriális fertőzés okozott szív- és tüdőelégtelenséget Gálvölgyinél május elején

Egészségügy
2023 június 05., 19:55

Először beszélt rosszullétéről és súlyos betegségéről a színész az RTL-nek. Gálvölgyi János azt mondta, nem emlékszik, mi történt, az utolsó emléke az, hogy lemond egy interjút, mert nem érezte jól magát. Onnan filmszakadás. Három nappal később az intenzív osztályon ébredt. Legfeljebb arról maradt néhány emlékképe, ahogy a lányai beviszik a kórházba.

Gálvölgyi János május elején került kórházba súlyos állapotban. Amikor rosszul lett, a családtagjai hiába kértek segítséget, 30 perc elteltével sem indítottak hozzá mentőautót, emiatt reklamáló lányára rá is csapták a telefont. Végül a családtagoknak kellett kórházba vinniük Gálvölgyi Jánost, aki akkor már nem kapott levegőt és félrebeszélt. Az Országos Mentőszolgálatnál belső vizsgálat indult az eset miatt, aminek a végén megállapították, hogy hibásan mérlegelt a mentésirányító a segélyhívás fogadásakor. „Erről az egész mentős dologról egy árva hangot nem tudok mondani, hiszen én csak benne voltam egy szituációban, mint egy rossz statiszta, akinek nincs szerepe” – mondta az esetről Gálvölgyi.

Az interjúban elmondta, mi okozta a rosszullétet:

Nem volt tüdőembóliám, bakteriális szív- és légzés-tüdőelégtelenségem volt, ami egy fertőzés.