Messi bejelentette, az Egyesült Államokba igazol

foci
2023 június 07., 19:12

Lionel Messi az amerikai Inter Miami csapatánál folytatja pályafutását, jelentette be egy interjúban. Az argentin játékos két szezon után igazolt el a francia Paris Saint-Germain csapatától.

Az interjúban Messi elmondta, hogy vegyes érzésekkel hagyja el Párizst, ahol az első szezon különösen nehéz volt számára. Szívesen visszatért volna a Barcelonába, azonban nem akart ismét bizonytalan helyzetbe kerülni, így családja érdekeit szem előtt tartva Miamit választotta. A spanyol klubhoz azonban mindenképpen visszatérne majd a jövőben, akár edzőként, akár szakvezetőként, mert szeretne újra a klubnál lenni.

Messi 2021-ben igazolt a PSG-hez, miután 21 szezont töltött a spanyol Barcelona csapatánál. A francia klubbal mindkét szezonban megnyerte a bajnokságot, a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe azonban egyik évben sem tudtak bejutni.

Messit idén májusban két hétre felfüggesztette a PSG, mert engedély nélkül utazott el Szaúd-Arábiába. Az eset után már nem volt meglepő, hogy egyik fél sem kezdeményezte a játékos kétéves szerződésének meghosszabbítását.

Miután kiderült, hogy elhagyja Párizst, az argentin játékost több klubbal is szóba hozták. Messi szívesen visszament volna korábbi csapatához, azonban a spanyol bajnokságban jövőre életbelépő pénzügyi szabályok miatt a Barcelonának nem lett volna elegendő forrása a leigazolásához.

Felmerült az is, hogy Cristiano Ronaldo és Karim Benzema után ő is Szaúd-Arábiába igazol. A pletykák szerint az Al-Hilal klub rekordmagas fizetéssel csábította. Messi és felesége azonban nem akart három gyermekükkel Szaúd-Arábiába költözni.

Lionel Messi a párizsi Parc des Princes-ben az Ajaccio elleni bajnoki meccsen 2023 május 13-án
photo_camera Lionel Messi a párizsi Parc des Princes-ben az Ajaccio elleni bajnoki meccsen 2023 május 13-án Fotó: IBRAHIM EZZAT/Anadolu Agency via AFP

A befutó végül az amerikai Inter Miami lett. Messinek nem lesz teljesen ismeretlen Florida, ugyanis egy háza is van Miamiban, melyet eddig albérletbe adott ki. Szerződése szerint több világmárkával, így az Adidas-szal és az Apple-lel is együtt fog dolgozni. Sajtóinformációk szerint négy évre állapodott meg a klubbal, és évente 54 millió dollárt fog keresni.

Az amerikai csapat egyik tulajdonosa David Beckham. A klub viszont ennek ellenére sem számít élcsapatnak az Egyesült Államokban. A csapat 16 forduló után jelenleg a keleti konferencia utolsó helyén áll.

Habár korábban az is felmerült, hogy az amerikai csapat leigazolása után azonnal kölcsönadhatja Messit a Barcelonának, ez a forgatókönyv végül nem valósult meg.

A 35 éves Messi a labdarúgás történelmének egyik legjobb játékosa. Eddig hétszer nyert Aranylabdát, és nagy valószínűséggel idén nyolcadszor is meg fogja kapni a díjat, miután tavaly decemberben világbajnoki címig vezette Argentínát.