Prigozsin szerint két hónap múlva kivégzik Sojgu honvédelmi minisztert és a vezérkari főnököt

külföld
2023 június 07., 11:02
  • Saját magához képest is meredek interjút adott Jevgenyij Prigozsin, a Wagner zsoldossereg alapítója.
  • Kivégeztetné a hadsereg vezetőit.
  • Hülyeségnek tartja, hogy Oroszországhoz csatolták az elfoglalt ukrán területeket.
  • Az ukránok szerinte áttörik az orosz védelmi vonalakat.
  • Most már az atomot sincs értelme ledobni szerinte.
link Forrás

Az interjúban Prigozsin többek között azt fejtegette, hogy teljes mozgósításra lenne szükség Oroszországban, de még ebben az esetben is csak minimum két-három hónapos kiképzés után lehetne frontra küldeni az újoncokat, márpedig, mint mondta, az oroszoknak már két hónapjuk sincsen.

Hogy miért?

Azért, mert Prigozsin szerint az ukránoknak már most, az ellenoffenzívájuk elején sikerült áttörniük az orosz védelmi vonalakat. Bahmut környékén például három ponton is. A zsoldosvezér arra számít, hogy Donyecktől északra és délre is támadni fognak: Bahmutnál szerinte már harapófogóba is zárták az oroszokat és arra számít, hogy a másik csapás dél felé irányul majd.

Prigozsin ezen a ponton arról beszélt, hogy pusztán a légierő nem lesz elegendő a védekezéshez, az atombombát pedig most már nincs értelme ledobni és amúgy sem tennék meg ezt a lépést. Prigozsin szerint ha gondolkoztak is atomban, akkor azt jóval korábban kellett volna bevetni, ami szerinte őrült, pszichopata húzás lett volna ugyan, de lett volna eredménye.

Most már nem elég egyszerűen csak letartóztatni és börtönre ítélni a hadsereg felső vezetését: Prigozsin explicite a kivégzésüket követelte az interjúban.A felső vezetés bűnös alkalmatlanságának példájaként azt hozta fel, amit állítása szerint egy ezredes mesélt el neki, ugyanis - legalábbis Prigozsin elmondása szerint - az orosz hadsereg számos ezredese jelent neki titokban személyesen. A konkrét esetben az egyik ezredes állítólag arról mesélt neki, hogy Geraszimov vezérkari főnök megint megivott egy üveg vodkát, majd őrjöngeni kezdett.

Prigozsin szerint Oroszország súlyos emberveszteségekre számít, és területeket fog veszíteni. A zsoldos élesen, gúnyosan kritizálta, hogy az Ukrajnától elhódított területeket miért nyilvánították orosz földnek, ha utána hagyják visszafoglalni. Szerinte a duma képviselőinek, a kormányzat tagjainak és “az egész Kremlnek” ott kellene sorakozniuk a frontvonalon, hogy egy négyzetmétert se veszítsenek az orosz anyaföldből. Ezek után heves stílusban szidta Sojgu honvédelmi minisztert és a napját tele pohár vodkával kezdő, majd mindenkivel hisztérikusan üvöltöző Geraszimov vezérkari főnököt. Azt mondva, az elesettek gyerekei és családtagjai fogják darabokra tépni a hadsereg vezetőit, mert ha területeket próbálnak visszafoglalni, szerinte 10 orosz halott jut majd egy ukránra. (Ilyen arányokról még az ukrán propaganda sem beszélt soha.)

Prigozsin szerint a dolog vége vagy forradalom lesz, vagy az, hogy a Duma kivégzőosztag elé állíttatja a két fő katonai vezetőt. Ehhez időpontot is rendelt: szerinte két hónap múlva lesznek a kivégzések.

Prigozsin arról is magyarázott, hogy ő megmondta előre, hogy ha bárki elfoglal egy akármilyen kis darabot az eredeti orosz területekből, akkor sokan meg fogják érezni a vér ízét, és lengyelek, románok és mások is rátámadnak Oroszországra. Márpedig Belgorod térségében megtörtént a dolog. Szerinte az orosz területen járó lengyel légió folytatni fogja, nem azért, mert területeket akarna elfoglalni, hanem bosszúszomjas élvezetből.

Kiemelt videóink