A Blokád rendezője szerint szimulált a meglökött filmkritikus

FILM
2023 június 10., 19:10
Tősér Ádám rendező a Blokád sajtóvetítése után tartott sajtótájékoztatón az Urániában
photo_camera Tősér Ádám rendező a Blokád sajtóvetítése után tartott sajtótájékoztatón az Urániában Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

„Megkérdeztem, hogy miért hazudozik, majd arrébb löktem, erre ő dobott egy Neymar-díjas alakítást” - idézte fel az Indexnek a tegnap esti történéseket Tősér Ádám.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Blokád című film rendezője és kritikusa között - a Népszava leírása szerint - így zajlott az incidens: „A támadó üvölteni kezdett, a többi között lenácizta munkatársunkat, és kilátásba helyezte, hogy »szétveri a pofáját«. Csákvári Géza felállt, hogy jobban tudja védeni magát, a fenyegetőző férfi végül mégsem ütött, két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra nyugtatta meg, és húzta el magával a helyszínről.”

Tősér a villáminterjúban elismeri, hogy nekiment Csákvárinak: „Ha jogi eljárás indul, vállalom a tettem következményeit. Valóban nem kellett volna meglöknöm.”

No de miért lökte meg, merül fel a kérdés. „Azért, mert ez az ember, akit nem neveznék újságírónak, talán inkább szélsőséges propagandistának, az egyik legsúlyosabb bűnnel, nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmet és ezzel a Blokád összes alkotóját.” A rendező szerint „a kritika és a rágalmazás között jelentős különbség van, és az úr az említett írásában durván túllépte a kritikai műfaj adta szabadság határát.”

Csákvárinak a filmből szóló kritikájában amúgy nincs szó antiszemitizmusról, valószínűleg egy másik, nem kritikai, hanem kultúrpolitikai cikke lehetett az, amiért elégtételt vett Tősér. Ebben annyit ír Csákvári a film Oscar-jelölése kapcsán: „De a hatalmi cinizmus netovábbja volt tavaly a történelemhamisító, egyik jelenetében nyíltan antiszemita Blokádot nevezni bármelyik másik magyar film helyett.”