A Népszava szerint fellökte és szidalmazta filmkritikusukat a Blokád című „kurzusfilm” rendezője

FILM
2023 június 10., 15:59

Tettlegesen lépett fel a Népszava munkatársa ellen Tősér Ádám filmrendező a Magyar Mozgókép Fesztivál péntek esti programján - írja a baloldali napilap.

Az egyik legismertebb filmkritikus, Csákvári Géza a fesztivál résztvevői számára tartott bulin éppen a mosdó felé tartott, amikor egy onnan távozó férfi se szó, se beszéd, olyan elementáris erővel fellökte, hogy a földre került – írja a Népszava. „A támadó üvölteni kezdett, a többi között lenácizta munkatársunkat, és kilátásba helyezte, hogy »szétveri a pofáját«. Csákvári Géza felállt, hogy jobban tudja védeni magát, a fenyegetőző férfi végül mégsem ütött, két filmrendező, Kocsis Ágnes és Szűcs Dóra nyugtatta meg, és húzta el magával a helyszínről.”

Tősér Ádám rendező a Blokád sajtóvetítése után tartott sajtótájékoztatón az Urániában
photo_camera Tősér Ádám rendező a Blokád sajtóvetítése után tartott sajtótájékoztatón az Urániában. Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Csákvári azt nyilatkozta: „Nem tudtam az egészet mire vélni, nem ismertem fel a férfit. Megtudtam, hogy Tősér Ádám, a Blokád című film rendezője volt a támadó.” Az Antall József és Göncz Árpád párharcát bemutató alkotást Csákvári „kurzusfilmnek” tartja, de mint írja: „Egy filmkritikus jogában áll, hogy véleményt formáljon egy-egy adott műről. Az újságíró szavaira az erőszak vagy a nyilvános becsmérlés nem lehet válasz. Még akkor sem, ha az alkotó nem nyugszik meg azzal ténnyel, hogy nem kevesebb mint tizennégy kategóriában jelölték Magyar Mozgókép Díjra”.

A Népszava azt írja, hogy tettleges becsületsértés miatt feljelentést tesz az ügyben. A Blokádról mi is írtunk kritikát, egyelőre következmények nélkül.