Elég sok menő magyar élt a XX. században, de akadt közülük egy, aki

• úgy nézett ki, mint egy dögös maffiózót játszó olasz színész,
• Hemingway haverja volt,
• Gary Cooperrel műlegyezett,
• Henri Matisse beengedte az ágyába a macskája mellé,
• egymaga találta ki a fényképes haditudósítás és a fotóügynökség műfaját,
• az első hullámban szállt partra Normandiában,
• ott volt a spanyol és a kínai polgárháború frontvonalában,
• bejutott a sztálini Szovjetunióba, sőt ki is jutott onnan,
• közben megcsinálta a világ két leghíresebb hírfotóját,
• Ingrid Bergman pedig annyira belezúgott, hogy Hitchcock filmet forgatott a sztorijukból.

Ha a magyar film irányítói az utóbbi pár évben nem privát bankszámlák dagasztásával lennének elfoglalva, erről a menő magyarról egyszerre forogna mozifilm és Babylon Berlin-szintű sorozat. De mivel azok a bankszámlák maguktól nem fognak megdagadni, ilyesmi természetesen nem történik, hősünk viszont saját állandó kiállítást kapott Budapesten, a róla elnevezett Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban.

Az utóbbi évek egyre profibb új interaktív múzeumait - mint mondjuk a Pénzmúzeum - és kreatív nagykiállításait felidézve - ilyen volt például a poptörténeti tárlat a Magyar Zene Házában -, izgatottabban indultam el a Capába, mint az egyszeri lyukkamerás sportfotós a 100 méteres síkfutás olimpiai döntőjére.

3 óra elteltével kiégett szemmel, megroppant derékkal, alul-felül nyomorékan, de alapvetően igen elégedetten távoztam az intézményből.

A “Robert Capa, a Tudósító” a bemutatott anyagot tekintve méltán lesz a budapesti kulturális-turisztikai alapmenü fontos része, nekünk bennszülötteknek és a turistáknak egyaránt. Erős, több pontján megrázó kiállítás ez, fantasztikus fotókkal és sokszor lebilincselő egyéb anyagokkal, plusz a legprofibb hologrammal, amit valaha láttam. Közben egyszer marhára meghatódtam, egyszer meg egy könnycsepp is kicsúszott, de gyorsan visszarántottam.

Csak azt lehet nehezen érteni, hogy ezt a sok tekintetben világszínvonalú kiállítási anyagot miért a múzeumlátogatók aránylag kis százalékát kitevő hiúzszemű törpékre optimalizálva akasztották ki a falakra. De ne szaladjunk a dolgok elébe, vagy úgy járunk, mint szegény Capa, aki nem hallgatott a francia parancsnokra, és addig kolbászolt a vietnami aknamezőn, míg fel nem robbant 41 évesen.

Az új állandó kiállításnak már a legelső méterei, sőt inkább centiméterei is előrevetítik, hogy itt testi értelemben legalább olyan durva kínzókamra vár ránk, mint a 18 éves, akkor még Friedmann Endre név alatt futó hősünkre 1931-ben a horthysta politikai rendőrségen, ahol maga a hírhedt Hain Péter főnyomozó pofozta ki a szuszt a komcsigyanús tinédzserből. Az üvegajtón belépve ugyanis szűk és ahhoz képest hosszú folyosó fogad, aminek a legelejére, közvetlenül a bejárathoz két, egy csomó szöveggel teleírt, bolhabetűkkel szedett, de a kiállítás értelmezéséhez nyilván alapvető táblát akasztottak ki. Én a kora délutáni holtidőben jártam itt, és természetellenesen gyorsan olvasok, de amikor több a látogató, ez az elrendezés kapásból garantálja a dugót az első 2 méteren.