Fideszes haverok jutalomútját biztosító propagandatorna lett az amerikai Árpád-kupa, amit Szöllősi György nyitott volna meg, ha megkapja a vízumot

külföld
2023 szeptember 14., 09:34

Propagandarendezvényt csináltak az Orbán-kormány diplomatái az évek során az amerikai öregfiúk baráti focitornájából - írta a Facebookon George Lazar, az Árpár-kupa egykori résztvevője.

Lazar a Szöllősi Györgynek címzett bejegyzésében azt írta, a Nemzeti Sport főszerkesztője fontos tényeket hallgatott el, amikor arról panaszkodott, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége megtagadta tőle a vízumot.

Lazar szerint az Orbán-kormány diplomatái pár éve elhatározták, hogy propagandarendezvényt csinálnak az Árpád-kupából. Több millió forint támogatást kezdtek emiatt folyósítani néhány aktivistának a Bethlen Gábor Alapon keresztül.

Ez a folyamat sokaknak nem tetszett, ezért egyre kevesebb amerikai nevezett be a tornára. Őket Magyarországról kiutaztatott csapatokkal kezdték pótolni. Idén ráadásul a szerb-magyar barátság jegyében állítólag egy szerb csapat is részt vesz majd a tornán, melyet egy amerikai szerb kolostor pályáján rendeznek meg.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke beszédet mond az M4 Sport – Év sportolója gálán a Magyar Állami Operaházban 2023. január 9-én.
photo_camera Szöllősi György Fotó: Illyés Tibor/MTI/MTVA

Szöllősi szerdán írta meg, hogy nem kapott amerikai vízumot. A Puskás-nagykövetnek kinevezett újságíró korábban diplomata-útlevelet kapott Szijjártó Pétertől. Az amerikai nagykövetség viszont nem adott neki diplomatavízumot, mert nem kormányhivatalnok.

Kiemelt videóink