A sárlavina károsultjai még novemberben elindítják a kártérítési pereket a recski bányát üzemeltető cég ellen

környezetpusztítás
2023 november 20., 20:20

Még novemberben elindítja az első kártérítési pert a recski sárlavina károsultjait képviselő ügyvédi iroda a bányát üzemeltető cég ellen – írta meg a Szabad Európa.

A recski Hunyadi út elöntött házai és a föléjük magasodó andezitbánya
photo_camera A recski Hunyadi út elöntött házai és a föléjük magasodó andezitbánya Fotó: Németh Dániel/444

Az Andezit-Bau Zrt. egyik tulajdonosa, a fideszes Kósa Lajos közeli barátja, Fiák István ügyvéd, aki a bánya jogi képviseletét is ellátja, a válaszlevelében azt írta: „Tekintettel arra, hogy az ön által megküldött levél semmilyen kár bekövetkezését nem igazolja, vitatom, hogy az ön és a tisztelt ügyfelei által megjelölt területen bármilyen káresemény bekövetkezett volna. Kifejezetten vitatom továbbá azon kijelentését is, hogy ügyfelem felelős a kialakult sárömlésért, sárlavináért, hiszen az egy vis maior esemény, vagyis elháríthatatlan természeti esemény volt, ezért önmagában a sárlavina és a sárömlést kiváltó villámárvíz bekövetkezéséért egyetlen személy vagy szervezet sem tehető felelőssé.”

Szerinte a be nem bizonyított kár és ügyfele bárminemű közrehatásának hiányában a bánya felelőssége nem állapítható meg. Azt írta, együttérzését fejezi ki az érintettek jelenlegi helyzetét illetően, és arra kéri a károsultakat képviselő ügyvédi irodát, hogy tételesen sorolja fel a bányának bizonyíthatóan felróható konkrét károkat, és csatolja az azt alátámasztó bizonyítékokat, valamint az érintett házak használatbavételi engedélyét.

„A bíróságon fogja a kért adatokat megismerni, peren kívül befejeztük. Ilyen hozzáállás mellett bármit kérhet tőlünk, mi is csak hasonló jókívánságokat tudunk küldeni és boldog új évet kívánni. Pedig azt ígérték, hogy ha bebizonyosodik a bánya felelőssége, leülnek tárgyalni, de most mégis elutasították a peren kívüli egyezséget” – mondta el a lapnak Magyar György, a károsultakat képviselő ügyvédi iroda vezetője.

Miután a hatóság csak 3 milliós bírságot szabott ki a bányavállalatra, aminek a lakóépületek fölé felhúzott földsáncai júniusban sárral öntötték el a Recski Hunyadi út házait, a párbeszédes Tordai Bence októberben bemutatta, milyen szabálytalanságokat állapított meg a bányakapitányság.

Kiemelt videóink