Kik ezek az emberek a Fidesz EP-listáján?

POLITIKA

A Fidesz-KDNP közzétette 21 fős jelöltlistáját a júniusban esedékes Európai Parlamenti választásokra. Ezt már február elején meg kellett volna tenniük, csak az élet közbeszólt: Varga Judit, az első hely várományosa visszavonult a közélettől, miután kiderült, igazságügyi miniszterként ellenjegyezte K. Endre pedofilsegítő kegyelmét.

A kegyelmi botrány után két héttel kiderült, hogy Deutsch Tamás vezeti majd a kormánypárti EP-listát, most pedig itt a többi hely is tele új nevekkel:

  1. Deutsch Tamás - Különösebb bemutatásra nem szorul. Bár véletlen került a lista élére, „roppant megtisztelő” dolognak tartja, hogy így alakult.
  2. Gál Kinga - Veterán EP-képviselő a kezdetek óta. 2021-ben ő vette át Szájer József helyét a fideszes delegáció élén, amikor annak karrierje csúfos véget ért.
  3. Gyürk András - Szintén veterán EP-politikus, fontos háttérember, az állandó kampánystáb tagja.
  4. Györffy Balázs - Az első új név a listán, az agrárkamara elnöke, a záhonyi kormánypárti gazdatüntetés szervezője.
  5. Hölvényi György (KDNP) - Veteránnak számít ő is, KDNP-sként őt nem zárták ki a Néppártból.
  6. Szekeres Pál - Még egy új szereplő a listán. Háromszoros paralimpiai bajnok vívó, olimpiai bronzérmes tőröző. Korábban miniszteri biztos lett Kásler emberminisztériumánál.
  7. Ferenc Viktória - Kárpátaljai nyelvész, kutató. Teljesen új szereplő a politikában, korábban a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben dolgozott.
  8. Vicsek Annamária - Ő is új név a Fidesz listáján, de nem új a politikában – csak épp nem a magyarban. A Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, 2016 óta a szerb oktatási minisztérium államtitkára.
  9. Győri Enikő - 2019 óta EP-képviselő, legutóbb például a svédeket helyretevő delegáció tagja volt.
  10. László András - EP képviselőjelölt egyenesen a Megafontól! Tavaly a Lakmusz mutatta be, hogyan lett az egykori miniszteri biztos és külpolitikai tanácsadó a kormánypárti véleményvezér-keltető európai embere.
  11. Schaller-Baros Ernő - Azóta EP-képviselő, hogy Szájer József lecsúszott az ereszen és pótolni kellett őt.
  12. Bólya Boglárka - Új név a listán, korábban az Igazságügyi Minisztérium államtitkára volt, majd az Európai Uniós Ügyek Minisztériumában lett miniszteri biztos.
  13. Petri Bernadett - Még egy új név, még egy miniszteri biztos, ezúttal Navracsics mellől. Ha megismétli legutóbbi teljesítményét a Fidesz-KDNP, akkor ez az utolsó befutó hely.
  14. Hegedűs Barbara - A Fidelitas külügyi vezetője és Veszprém alpolgármestere volt.
  15. Kavecsánszki Ádám - Az utóbbi években Brüsszelben terjeszkedő Polgári Magyarországért Alapítvány vezetője.
  16. Juhász Hajnalka (KDNP) - Aktív országgyűlési képviselő és wannabe influenszer.
  17. Kósa Ádám - Meglepő módon kieső helyre került a Fidesz siket képviselője, aki 2009 óta volt az EP-ben
  18. Hidas Dóra - Tatabányai fideszes családból érkezett, apja a helyi pártvezetésben, ő a helyi Fidelitasban volt vezető.
  19. Tóth Edina - Még egy aktív EP-képviselő kieső helyen. Tóth szakpolitikus volt a Fidesz delegációjában.
  20. Magyar Ágnes Zsófia - Egyenesen a Fidelitasból, Franciaország szakértő.
  21. Tordai-Lejkó Gábor - Gyerekkora óta Bajorországban élő politikus, Magyarország főkonzulja Münchenben

Jelenleg 13 képviselője van a magyar kormánypártoknak az EP-ben (12 fideszes és egy kdnp-s). Akik biztosan nem ismételnek: Deli Andor, Hidvéghi Balázs, Járóka Lívia és Trócsányi László. Kósa Ádám és Tóth Edina – ahogy az a fenti listából látszik – egyértelműen kieső helyen vannak, így úgy tűnik, a képviselőcsoportja felét lecserélheti a Fidesz.

Kapcsolódó cikkek

A Fidesznek éppen most kellene közölnie az EP-listát, amit a Magyar Nemzet szerint Varga Judit vezetne

Varga a lemondásakor arról beszélt, a kampányban olyan feladat vár rá, ami egész embert kíván.

Jelinek Anna
POLITIKA

Deutsch: Ez egy roppant megtisztelő pillanat az életemben

Az álszerénykedés helyett köszöni a gratulációkat a Fidesz EP-listájának legújabb vezetője.

Botos Tamás
POLITIKA

Gál Kinga vette át Szájer József helyét

Mármint a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportjának élén.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán Viktor influenszer-kormánya

Az átalakuló nyilvánosságban a miniszterelnök új elvárásokat támaszt embereivel szemben. Ha feljebb akarsz jutni, nincs mese, szelfizni kell.

Rényi Pál Dániel
politika

Traktorral és Wass Alberttel az ukrán gabona és Brüsszel ellen – gazdatüntetés volt Záhonyban pénteken

A Fidesz-képviselő Győrffy Balázs vezette agrárkamara és a Fidesz-képviselő Jakab István vezette Magosz vitte utcára a gazdákat.

Haász János
belföld

Nem marad KDNP-s nélkül a Néppárt: Hölvényi György nem tört meg, folytatja

A kereszténydemokrata képviselő szerint az alapszabály-módosítás csak a Fidesznek teremt jogi helyzetet.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Kásler miniszteri biztost adott a sportakadémiáknak

Sáfár Sándor havi 1,1 millióért koordinálja az elit utánpótlásképzést.

Haszán Zoltán
sport

Kedden találkozik a fideszes delegáció a svédekkel

Az Aftonbladet napilap vezércikke szerint a magyar kormány elvárja a tiszteletet, akár egy gengszter, ahelyett, hogy kiérdemelné azt.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Szájer utódja az a politikus lehet, akinek a Balaton-felvidéki kúriáján tartott kerti buli után több fideszes politikusnak is karanténba kellett vonulnia

Schaller-Baross Ernő az Európai Parlamentbe tart.

Horváth Bence
POLITIKA

A magyarul kezdő szinten beszélő Rodrigo María Ballester Esquiviast nevezték ki miniszteri biztosnak

Egesegedre, amigo!

Herczeg Márk
oktatás

Egy miniszteri biztos ment, három jött – alakul Navracsics minisztériuma

Az indoklás nélkül elküldött Erdős Norbert feladata a területfejlesztés közpolitikai összehangolása volt.

Bódog Bálint
POLITIKA

A Brüsszelben terjeszkedő Fidesz-alapítvány költségvetése akkora, mint a nagy EU-s pártcsaládoké

A Szabad Európa nem talált olyan nagy európai kormánypártot, ami fent tart külön brüsszeli irodát a saját tevékenységük képviseletére.

Herczeg Márk
eu

„Miközben sül a hal, azt szeretném kérdezni, hogy a családi háttér mennyire határozta meg a nemzetpolitikai gondolkodásodat”

Juhász Hajnalka KDNP-s politikus főzőműsora, A Politika ízei egy pillanat alatt semmisítette meg Borbás Marcsi egész eddigi életművét.

Mészáros Juli
gasztronómia

Az új uniós szabályozás szerint a gyártóknak bizonyítaniuk kell, hogy termékeik valóban környezetbarátok

Egy fideszes EP-képviselő készítette elő a döntést, amely szerint a hatóságoknak ellenőrizniük is kell a címkézést. Ezzel szabnának gátat a greenwashingnak.

Urfi Péter
klímaváltozás