Vitézy Dávid nem zárkózna el attól, hogy Karácsony helyettese legyen

POLITIKA
május 18., 15:54

Vitézy Dávid főpolgármester-jelölt elvi szintén egyáltalán nem zárja annak a lehetőségét, hogy együttműködjön Karácsony Gergellyel, bármi is legyen a június 9-ei választás eredménye – ezt Puzsér Róbert Hard Talk című beszélgetős show-jában árulta el.

Azt mondta, nincs személyes akadálya az együttműködésnek. Ha ő nyerne, akkor Karácsony a DK frakcióvezetője lenne, ami miatt együtt kellene működnie vele, sőt ha biztos lenne abban, hogy Karácsony is a programja végrehajtásában érdekelt, még pozíciót is kínálna neki. Abban az esetben pedig, ha Karácsony nyerne, nem látja elvi akadályát annak, hogy a helyetteseként dolgozzon.

photo_camera Fotó: Németh Dániel/444

Kérdésre elárulta azt is, több pillanata volt korábbi többszintű meghasonlásának. Az első ezekből a BKK-ból történt kirúgása volt. Úgy volt, hogy a 2014-es választás után folytatják az addigi munkát a BKK sikerei miatt. Kormányzati szerepvállalása idején sok mindennel nem tudott azonosulni, amit a kormány csinált, de ő inkább a saját szakterületére fókuszált. Szerinte sokan vannak hasonlóan a kormányzatban, ha nem is a csúcspolitika szintjén. Arról, hogy milyen volt a kormányzatnak dolgozni, lapunknak adott interjújában részletesen beszélt.

Budapestről elmondta, az szerinte nem gyalogosbarát, megválasztása esetén biztosan szeretne gyalogosvédelmet, visszaalakítaná mindenhol a másfél méter széles járdákat is. A Mol-tornyot elhibázott történetnek tartja. Viszont bár eleve nem magasházpárti, de ha egy toronyháznak van funkciója, jelentősége, jó tömegközlekedése, akkor az jó is lehet szerinte.

(via Telex)