Pár éven belül betiltják a rövid távú lakáskiadást Barcelonában

turizmus
június 22., 13:08

Barcelona vezetése bejelentette, hogy 2028-tól megtiltja, hogy turistáknak adjanak ki lakásokat a városban. A város baloldali polgármestere, Jaume Collboni pénteken közölte, hogy 2028 novemberéig Barcelona eltörli a jelenleg rövid távra bérbeadható 10 101 lakás engedélyét. Arra számítanak, hogy ezután a helyiek is megfizethető lakásokhoz juthatnak.

Szembeszállunk azzal, ami szerintünk Barcelona legnagyobb problémája” - mondta Collboni, aki arra számít, hogy a lépésnek köszönhetően 2029-ig eltűnnek Barcelónából a turistalakások.

Jaume Collboni, Barcelona polgármestere
photo_camera Jaume Collboni, Barcelona polgármestere Fotó: GONGORA/NurPhoto via AFP

A rövid távú lakáskiadás fellendülése miatt mára Barcelonában a helyiek egy része nem jut albérlethez, mivel a bérleti díjak az elmúlt 10 évben 68 százalékkal emelkedtek, a lakásvásárlás költségei pedig 38 százalékkal nőttek. A polgármester szerint a lakhatáshoz való hozzáférés az egyenlőtlenségek egyik mozgatórugójává vált, különösen a fiatalok számára. A lakáskiadó szövetsége, érthető módon, nincs oda az ötletért, Collbomni bejelentése után kiadtak egy közleményt, miszerint a polgármester olyan hibát követ el, ami szegénységhez és munkanélküliséghez fog vezetni. Szerintük csak az illegális lakáskiadók száma fog megugrani. Ugyanakkor a szállodások támogatják a tilalmat. (Guardian)

Kiemelt videóink