Majdnem kész lett az Uzsoki, de az extrém meleg miatt kellett plusz egy klíma

Egészségügy
július 16., 19:01

Egy hete jelezte az Uzsoki Utcai Kórház a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnak (NNGYK), hogy az összes műtőjében elromlott a klíma, elviselhetetlenné vált a hőmérséklet, így nem tudják biztosítani az ellátást.

A haváriahelyzetről szóltak a kórházat üzemeltető Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságnak (KEF).

Az NNGYK honlapján közzétett tájékoztató szerint még csak a kardiológián javult meg a klíma. A kórház pénteken jelezte, hogy újra tud ott műtéteket végezni, az NNK pedig 15-ével vonta vissza a más kórházat kijelölő határozatát.

photo_camera Az NNK határozata, benne a kórház tájékoztatásával.

A többi ellátásról – beleértve az általános sebészetet vagy a szülészetet – egyelőre nem érkezett tájékoztatás, és a kórházat is hiába kerestük az ügyben.

Ugyanígy nem működik egy hete a klíma a Szent János Centrumkórház traumatológiáján sem.

Megkerestük a KEF-et, hogy mi tart egy hétig a javításon, amire azt írták, a szükséges javításokat a lehető legrövidebb időn belül elvégzik.

A KEF munkatársai a Budapesti Uzsoki Utcai Kórház műtőblokkjának hűtését soron kívül megjavították az elmúlt napokban, de az extrém hőség miatt egy újabb hűtőberendezést is be kell szerelni, amit a héten üzemelnek be. (Egy forrásunk szerint ez azt jelenti, hogy akkor állhat helyre az ellátás.)

Válaszuk szerint a Szent János centrumkórházban is azonnal elkezdték a javítást, itt „a hiba mielőbbi elhárítása érdekében ideiglenes műszaki megoldások alkalmazásával haladéktalanul intézkedtek a szükséges hűtés biztosítása érdekében.”

Azt, hogy ez mit jelent pontosan, nem fejtették ki, a Szent János kórház főigazgatója pedig érdemben nem adott választ, arra hivatkozással, hogy a KEF végzi a műszaki üzemeltetést.

A korábbi hírek szerint egyébként a fővárosi kórházak műszaki üzemeltetését és karbantartási feladatait a B+N Referencia Zrt. látja el a KEF-en keresztül, így őket is megkerestük, de még nem érkezett válasz.

A KEF tavaly júliustól üzemelteti 29 fővárosi kórházat, januártól pedig 52 vidékit is átvett. Megkérdeztük, hogy az átvett kórházakban milyen állapotban vannak a klímaberendezések, mire azt írták, „a feladatátvételt követően a KEF azonnal megkezdte a rendszerek állapotfelmérését”, és 20 intézményben átfogó programot indított a hűtési rendszerek javítására. A berendezéseket folyamatosan korszerűsítik.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság annyit írt, hogy az irányításuk alá tartozó állami kórházakban a központi műtőblokkok klimatizáltak, a további kérdésekkel pedig a KEF-hez illetve az azt irányító Pénzügyminisztériumhoz küldtek. Annyit sikerült kideríteni még, hogy a központi műtőblokk alatt azt értik, ahol a komolyabb beavatkozások folynak.

Egy szakmában járatos forrásunk szerint itt 60-100 milliós, speciális berendezésekről van szó, ám fölösleges azt firtatni, hogy a jelenlegi hűtőberendezések elavultak-e vagy sem, hiszen ezt felülírja a felmelegedés.

Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot is, hogy terveznek-e komolyabb felújítást, de egyelőre nem kaptunk választ.

Kiemelt videóink