Fürjes Balázs: Nem volt még egyetlen olimpia, se téli, se nyári, amit népszavazás előzött volna meg

sport
szeptember 28., 10:39

A népszavazás elsőre jó ötletnek tűnik, de a látszat csalóka - fejtegette a Népszavának adott interjújában Fürjes Balázs.

A NOB tagjaként arról kérdezték, mit gondol az olimpiai népszavazási kezdeményezésekről, mire válaszul kifejtette:

Nem volt még egyetlen olimpia, se téli, se nyári, amit népszavazás előzött volna meg. Most Franciaország után az USA, majd Ausztrália következik – a világ legerősebb demokráciái, a népszavazás igénye fel sem merült. Abban a 10 városban, ahol az elmúlt tizenegy évben népszavazásra akarták vinni, az olimpia mindenütt zsákutcába jutott.

Fürjes jelezte, hogy a NOB előírásai közt sem szerepel, hogy egy olimpiáról népszavazás döntsön. Szerinte ott, „ahol a politikusok áttolják, áthárítják a döntést és a felelősséget, ahol a hatalmi harc eszközévé teszik, ott az olimpia ügye megfeneklik.

photo_camera Fürjes Balázs, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) magyar tagja a Sportsikerek az olimpián című beszélgetésen a tihanyi Tranzit Fesztiválon 2024. augusztus 23-án. Fotó: Krizsán Csaba/MTI/MTVA

Ez ugyanis szerinte polarizáció, a politikai harc irányába viszi el a kérdést, és így ezek a referendumok „mindenről szólnak, csak nem magáról az olimpiáról.

Egyébként épp tegnap reggel kaszálta el a Fővárosi Választási Bizottság (FVB) a budapesti olimpiával kapcsolatos népszavazási kezdeményezést. A budapesti népszavazást ellenzéki országgyűlési képviselők és kerületi polgármesterek kezdeményezték, akik ezt a kérdést tennék fel a fővárosi szavazópolgároknak: „Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata pályázatot nyújtson be a 2036. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére?”

Az FVB azzal érvelt, hogy a kérdés „nem egyértelmű, hiszen az olimpiai kandidálás folyamata hosszú és bonyolult”.

Természetesen nem hagyjuk annyiban, jogorvoslatot fogunk kérni a szerintünk hibás határozat ellen, illetve ha kell, beadjuk újra” – reagált a döntésre hadházy Ákos független országgyűlési képviselő. Szerinte „ez mindegy, a választópolgárok pontosan el tudják dönteni, hogy akarnak-e olimpiát vagy sem, és erre kötelezhetik a fővárosi közgyűlést. Mi hiszünk abban, hogy a budapestieknek kell meghozniuk azt a döntést, akarnak-e olimpiát, ezt nem lehet rájuk erőltetni.

Hadházy szerint jelenleg „fennáll a veszélye annak, hogy Orbán Viktor kormánya megzsarolja a főváros minden tekintetben sarokba szorított vezetését, és kicsikar tőlük egy támogató nyilatkozatot. Biztosak vagyunk benne, hogy ez nagyon sokba fog kerülni az adófizetőknek, de a politikai ára még nagyobb lesz.”

Mint arról a 444 is írt, augusztus végén Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, a kormányon múlik, hogy rendezi-e a viszonyát a fővárossal. Ha igen, ő nem áll a magyar olimpia útjába. Karácsony szerint a budapesti olimpiának két feltétele van: az egyik, hogy az állam elvégezze azokat a beruházásokat, amiket neki kell elvégeznie, a másik, hogy a főváros visszakapja azokat a forrásokat, amikkel a saját fejlesztéseit meg tudja csinálni.

A párizsi olimpia után egyébként Orbán Viktor miniszterelnök kezdte el (újra) pedzegetni a budapesti olimpia ötletét.

Kiemelt videóink