Több napig tartó mérlegelés után, a tanácskozás negyedik napján kihirdette a döntését az esküdtszék a delphi kettős gyerekgyilkosság világszerte kiemelt figyelemmel kísért ügyében. A vádlott, Richard Allen az esküdtek szerint bűnös. Halálbüntetés nem jön szóba, a férfira akár 130 évig tartó börtönbüntetést szabhatnak ki.
A két áldozat, a 13 éves Abigail „Abby” Williams és a 14 éves Liberty „Libby” German egymás legjobb barátai voltak. 2017 telén egy, az évszakhoz képest szokatlanul meleg iskolaszüneti napon, február 13-án úgy döntöttek, elmennek kirándulni a delphi túraösvényekhez, ahol a fő látnivaló a Monon High Bridge nevű régi, használaton kívüli vasúti híd. Ezen a hídon - ahol nem volt hova menekülni - találkoztak össze a gyilkosukkal.
A kirándulás kezdőpontjához egyikük nővére vitte ki őket autóval, és úgy volt, hogy a másikuk édesapja veszi fel őket később egy megbeszélt időpontban. Amikor az apa hiába várta a lányokat, és telefonon sem tudta elérni őket, a családtagok keresni kezdték a két gyereket, és hamarosan a rendőrséget is értesítették. Abby és Libby holttestét másnap találták meg az erdőben.
A delphi kettős gyerekgyilkosság a következő években az egyik legismertebb megoldatlan bűnüggyé vált az Egyesült Államokban. Felületes ránézésre egyszerűen megoldhatónak tűnt. Rendelkezésre állt egy egészen különleges bizonyíték: Liberty telefonján fotót találtak a feltételezhető gyilkosról, egy kék kabátos, farmeres férfiról, és egy hangfelvétel is volt ott tőle, pár baljós szó: „Guys, down the hill”, vagyis „Srácok, lefelé a domboldalon”. Tízezrével ömlöttek a tippek a rendőrségre, ki lehet „Bridge Guy”, a férfi a hídról, de az érdemi előrelépésre sokáig várni kellett.
Ahhoz képest, hogy milyen hajtóvadászat folyt az elkövető után, meglepő fordulat volt, amikor öt év után, 2022 őszén letartóztatták Richard Allent, az ötvenéves, gyógyszertárban dolgozó, családos férfit, aki ugyanúgy a háromezer lelkes Indiana állambeli kisváros, Delphi lakója volt, mint Abby és Libby. Allennel ráadásul nem is 2022-ben beszéltek először a rendőrök, kihallgatták már 2017-ben is, és már akkor elárulta, hogy ő is járt aznap a kirándulóösvényen.
A férfi a rendőrök és a bíróság előtt nem ismerte be a bűnösségét. Richard Allen képviselete nem volt könnyű feladat a védőinek. Allen az összes rendőrségi kihallgatásán – hiába volt rajta nagy a nyomás – következetesen tagadott, amikor viszont a családtagjaival, a feleségével, az anyjával beszélt, több alkalommal is beismerte a két lány megölését. Tette ezt úgy, hogy tudott róla – hiszen figyelmeztették rá –, hogy a börtönből folytatott telefonbeszélgetéseit lehallgatják. A védelem ezeket a vallomásokat a férfi súlyosan zavart állapotának tulajdonította. Tény, hogy Allen többször bizarr, ijesztő, pszichotikus állapotra utaló viselkedést mutatott a börtönben, amit kamerák is rögzítettek, például a vécé szennyvizében mosta az arcát.
A vallomásai viszont nem tűntek zavartnak, egyáltalán nem arról volt szó, hogy összevissza beszélt, csapongott volna. Egy pszichológusnak is beismerte a kettős gyilkosságot. A nőnek az volt a feladata, hogy felmérje Allen állapotát, amikor a férfi belefogott a vallomásba. A pszichológus szerint Allen azt mondta el neki, hogy meg akarta erőszakolni a lányokat, de egy elhaladó jármű megijesztette, ezért – nehogy segítségért kiabálni kezdjenek – megölte őket. Az elhaladó járműről szóló rész különösen rosszul jött a védelemnek, ugyanis Allen egy fehér furgonról beszélt, és a rendőröknek sikerült megtalálnia egy férfit, aki valóban elment akkor arra fehér furgonával. Ez tehát olyan részlet volt, amit csak olyan ember tudhatott, aki valóban ott volt a helyszínen.
DNS, ujjlenyomat nem szólt Allen ellen. A legfontosabb tárgyi bizonyíték az ügyben egy lőszer volt, amelyet nagyjából fél méternyire találtak az egyik áldozat holttestétől, és amelyet Richard Allen egyik fegyveréhez tudtak kötni. A lőszert nem lőtték el, csak beletették a tárba, utána pedig a szán hátrahúzásával ürítették, és a fegyver hüvelyvonója nyomot hagyott a töltényhüvelyen.
A lányokkal nem lőfegyver végzett. A gyilkosuk, aki a pisztolyát valószínűleg arra használta, hogy engedelmességre bírja őket, elvágta a torkukat. Allen az egyik beismerésekor papírvágót, pontosabban doboznyitót említett gyilkos fegyverként, amelyet állítása szerint kidobott később egy szemetesbe.
A védelemnek bizarr, filmbe illő verziója volt arról, hogy ha nem Richard Allen, akkor ki gyilkolta meg a lányokat: egy odinizmusnak nevezett vallás követői. Az áldozatokról készült, felkavaró fotók kiszivárogtatásától sem visszariadó védők arról akarták volna meggyőzni az esküdteket, hogy rituális gyilkosság történt, amit egy kiterjedt odinista összeesküvés résztvevői próbálnak titokban tartani a világ előtt. Az ügyvédei szerint ennek az összeesküvésnek esett áldozatául Richard Allen. A bíró, Frances Gull azonban nem engedte, hogy ezt a teóriát az esküdtek elé tárják, mivel úgy találta, hogy egyszerűen nem tud elég bizonyítékot felmutatni a védelem.
A négy héten át tartó tárgyalássorozat szoros követése nagyon kemény, szinte lehetetlen feladat elé állította az újságírókat. Kamerafelvételek nem készülhettek, és a terem befogadóképessége közel sem volt arányban azzal, milyen óriásivá nőtte ki magát az ügy Amerikában. A bíró a jelek szerint egyáltalán nem törődött azzal, hogy normális körülményeket teremtsen azok számára, akik szeretnének bejutni a tárgyalásokra. Sorbanállás volt, és a sorban elfoglalt helyen múlott, ki jut be és ki nem az adott napon. A helyzeten videóközvetítés sokat segíthetett volna, de ilyen nem volt, ehelyett civilek és médiamunkások álldogáltak kint a hidegben. Eleinte órákkal a nyitás előtt, kora hajnalban érkeztek az elsők, de ahogy teltek a napok, egyre korábbra és korábbra tevődött a sorbanállás kezdete, mígnem a helyzet addig eszkalálódott, hogy a délelőtti ülésre már az előző nap elkezdődött a sorakozás, még mielőtt az aznapi ülés egyáltalán véget ért volna.