
Menczer Tamás bejelentette, hogy országjárásra indulnak a Fidesz és a KDNP vezető politikusai. Az apropót a legújabb nemzeti konzultáció adja.
A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta, „minél több emberrel szeretnénk találkozni, minél több emberrel szeretnénk beszélni, hiszen a tét óriási. A jövőnkről, gyerekeink és unokáink jövőjéről kell döntenünk.”
Bár önkormányzati és EP-választást is tartottak júniusban, a Fidesznek mégis ez lesz az első országjárása idén. Orbán Viktor ugyan tartott egy kampánykörutat tavasszal, de az eseményei zártak voltak, csak a meghívott szimpatizánsok hallgathatták meg a miniszterelnököt.
Orbánon kívül más fideszesek is járták az országot, de előre meghirdetett, nyílt fórumok helyett a regisztrációhoz kötött, aktivistáknak reklámozott eseményeket preferálták. Pár helyre azonban ennek ellenére is bejutottunk, voltunk többek között Bayer Zsolt és Kövér László előadásán is.
Miközben a Fidesz zárt ajtók mögött kampányolt, a Tisza Párt intenzív országjárást folytatott. Magyar Péter személyesen járta be a teljes országot. Ott voltunk gyulai kampánynyitóján, debreceni nagygyűlésén és egri eseményén is. Zala megyében pedig egy egész napot töltöttünk vele. Kampányáról külön galériát is készítettünk.